50+1./Epilógus/

Hát sziasztok!

Nincsenek szavak, hogy elmondjam, mennyire fog hiányozni mindez. Hétfőn lesz pontosan 4 hónapja, hogy elkezdtem írni Gemma történetét, és akarom mondani, nagyon a szívemhez nőtt, úgy ahogy ti is, az olvasóim. Nagyon köszönöm nektek ezeket a napokat, a több mint 1370 komit, 20000-res látogatottságot, 6 díjat, és megannyi új barátot, csomó olvasót. Ezek nekem tényleg sokat jelentenek.

Új blogot legközelebb nyár közepe-vége fele olvashattok tőlem. Nyolcadikos révén, rá kell húzzak a tanulásra, mivel nekem júniusban lesznek a vizsgák.:/

Még egyszer köszönök mindent, amit itt tapasztalhattam: örültem, ha örültetek, nevettem, ha nevettetek, és most mindjárt sírok..:') Köszönök mindent.

Még egyszer, így utoljára... jó olvasást.

Timy21.:)

(Ajánlott zene: Chanée & N’evergreen – In a moment like this)

/8 évvel később, London*/

Az élet sokszor olyan megmagyarázhatatlan meglepetéseket tartogat számunkra, hogy általában jobban meglepődünk, mint kellene. Csak jön egy ilyen, de az aztán megpecsételi örökre az életed. Ilyenkor ezt nem tudod hova tenni, bizonytalan vagy először, aztán csak elengeded magad, és hagyod, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.

Nem tudod pontosan, hogy mi lesz a következménye, csak ott vagy, és átéled, minden porcikáddal érzed, és tetszik. Lehet, hogy mulandó boldogság, perpillanat jelen van, aztán eltűnik, mint szamár a ködbe, vagy lehet, hogy örökké szól.

Nekem szerintem örökre szóló. Mert kezdetben lehet azt hittem, hogy egész biztosan nekem Harry kell, a kapcsolatunk enyhült, végül, nem haragból, hanem közös döntés alapján, szakítottunk. Ennek ellenére persze megfogadtuk, hogy barátok maradunk. Hisz én ugyanúgy szerettem őt, de már csak barátomként tudtam ránézni.

Aztán jött valami más, érdekesebb, és furcsább mint eddig. Még most is tisztán emlékszek arra a napra, amikor egyszerre legalább hatezer érzelem viaskodott bennem. Hat évvel ezelőtt történt...

- Önök Mrs. Collins hozzátartozói, ugye? – jött ki az orvos a kórteremből, azonnal felpattantunk mind a hatan a székből. – A lányához van szerencsém? – nézett rám érdeklődően.

- Igen. – bólintottam sután. Féltem, remegett kezem, lábam, alig tudtam megmaradni álló helyzetben.

Az orvos sóhajtott egyet.

- Őszinte részvéttel közlöm, hogy édesanyád meghalt. – abban a szent percben, ahogy kiejtette az utolsó szót a száján, belőlem eltűnt valami. Úgy éreztem, hogy elhagyott a lelkem, csak egy egyszerű fabábúvá leszek. Hatalmas gombóc szorult a torkomra, látásomat elhomályosította egy vékony könnyfátyol, ami hamarosan meg is tört, szabad utat engedve könnyeimnek. Arcomat tenyerembe temettem, úgy zokogtam. Szaggatottan jutottam levegőhöz, mellkasomra mintha egy két tonnás követ helyeztek volna, csakis azért, hogy megakadályozza a levegő beáramlását a tüdőmbe.

Tisztában voltam azzal, hogy apa halála utáni folyamatos cigizés nem tesz jót anyának, de reméltem, hogy az a nap soha nem jön el, amikor azt kell mondanom valakinek, ha kérdi, miért halt meg, hogy a tüdőrák végleg ki fogott rajta. De úgy látszik, imáim nem jutottak meghallgatásra.

Öleléseket éreztem magamon, egyszerre több kar is szorított magához, én pedig az első utamba akadó személy pulcsijába temettem az arcom. Ez esetben Liam volt a célszemély.

- Kérem még várjanak itt pár percet. – mondta az orvos, majd beviharzott az egyik kórterembe.

- Sajnáljuk, Gemma. – hallottam meg Niall hangját, elhajoltam Liam-től. Kézfejemmel letöröltem az arcomat kegyetlenül szántó könnyeket, megráztam a fejem.

- Szerintem én felhívom Simon-t, hogy mondjon le pár koncertet a következő időszakból. – kutakodott Harry a telefonja után.

- Mert miért? – tettem fel az igen értelmes kérdést, de többre nem futotta, jelen esetben.

- Komolyan kérded? Ilyen állapotban nem hagyunk magadra. – mondta Zayn, elmosolyodtam.

- Köszönöm, de nem szükséges. Átvészelem. – bólintottam.

- Szó sincs. Maradunk itt amíg lesz a temetés, utána meg meglátjuk. – kontrázott Liam is.

- Nektek megvan a saját életetek, fiúk. Rajongók ezrei várnak rátok. Ne okozzatok nekik csalódást miattam. – ellenérveltem.

- Nem okozunk csalódást, ezt meg fogják érteni. – szólt Niall, sóhajtva leültem a hátamnál levő székek egyikére.

- De.. – kezdtem volna újra, ha nem szakítanak félbe.

- Nincsen de, Gemma. Maradunk, és kész. – ült le mellém Louis.

- Halljátok, a telefonomnak annyi, szerintem keresek egy fülkét a környéken. – mutatta fel Harry a kezében levő készüléket.

- A sarkon láttam egyet, megyek veled. – ajánlotta fel Zayn, majd ők ketten el is tűntek.

- Tudom, hogy ez most baromira nem illik ide, de én rohadtul kajás vagyok. – nyavalygott Niall, megértően rámosolyogtam. Azért már reggel óta itt várakozunk, és dél bőven elmúlt.

- Én is az vagyok egyébként. – fogta a hasát Lou mellettem.

- Akkor megyünk kajáért. – jelentette ki Liam. – Mit kértek?

- Egy szenyával megelégszem. – bólintott Louis.

- Gem? – fordult felém Niall.

- Most semmit. – ráztam meg a fejem.

Megértően bólintott, majd Liam-mel az oldalán eltűntek látókörünkből. A folyosó teljesen kiürült, senki nem mászkált erre, egyedül csak én és Louis maradtunk.

Az a tudat, hogy anya nincs többé, hogy nem hallhatom a hangját, a nevetését, nem ölelhetem meg soha többet, erősen emésztette a bennsőm. Fájt odabent, ürességet éreztem. Mintha a fekete lyuk belém költözött volna.

Könnycsatornáim ismét megnyíltak, szabad utat hagyva egy újabb sírógörcsnek. Számomra elviselhetetlen volt tudni, hogy az a személy, aki a legfontosabb nekem, nem lesz ott majd az esküvőmön, nem láthatja majd unokáit, nem tud tanácsokat adni a gyereknevelésben, és ami a legrosszabb: mindez azért, mert nincs többé.

Egészen addig vissza tudtam tartani könnyeim zömét, azonban ott megtört a jég, elsírtam magam.

- Gem. – ölelt át Louis, kezét nyugtatásképp fel-le jártatta a hátamon. – Figyelj. – tolt el picit magától, hogy láthassa az arcom. – Nyugodj meg. Anyukád biztos nem azt akarja, hogy sírj.

- Tudom, de... – félbeszakított.

- Nincsen de. Ez így van, ebbe biztos vagyok. És abba is, hogy mi segíteni fogunk neked. Tehát ne aggódj. – bólintott, szavai megerősítéseképp.

A szemébe néztem, tekintete ugyanazt sugallta, mint amit elmondott: támogatni fognak. Pár perce bűvöltem szemeit, amikor elvigyorodott.

- Olyan érdekes szemeim vannak? – tekintete fogva tartotta az enyémet, tudtam, hogy a témát azért váltotta, hogy valamivel feldobja a hangulatot. Jobbra-balra kezdtem ingatni a fejem, még mindig a szemét nézve.

- Lehet.. – szólaltam meg végül.

- Hmm.. akkor azt hiszem ez az érzés kölcsönös. – időközben észre sem vettem, hogy kezei a hátamról a derekamra siklottak, és arca is egyre közelebb volt az enyémhez.

Egy röpke pillanatra tekintetem ajkaira tévedt, majd visszanéztem a szemébe. Minden rezdülésemet nyomon követte.

Előbbi kis „akciómat” látva, felvonta a szemöldökét, majd győztesen elvigyorodva, ajkait az enyémre helyezte, és puhatolózva megcsókolt.

Az az eset mai napig is mosolygásra késztet. Az a nap volt az, ami egyszerre a legszörnyűbb, és a legboldogabb (ez utólag derült ki) volt.

Akkor furcsálltam az egészet, nem nagyon tudtam hova tenni, hogy egyszerűen, csak úgy, a semmiből lekapott.

De, én úgy tartom, hogyha bezárul egy ajtó, automatikusan nyílik egy másik. És akkor Louis volt az ajtó másik oldalán. Nekem furcsa volt, hogy sikerült beleszeressek, de az valahogy még furcsább volt, hogy ő is szeretett. Végül, idővel, megszoktam ezt. Amikor randizni kezdtünk, mindenki bagolyszemekkel fogadta a hírt, hisz senki sem gondolta volna, hogy pont Ő lesz az aki sikerül magába bolondítson, és elvegyen feleségül rá alig egy évre. Még nekem is magas volt mindez. De úgy néz ki, hogy kellemesen kellett csalódnom. Mára már megvan a saját lakásunk, ha bármi kell, Jay segít, ha kell.

Az is hozzátartozik az egészhez, hogy az első, igazi randink elég furcsára sikeredett, de mit is lehetett volna elvárni tőlünk?

- Ne vedd magadra, nem az a szándékom, hogy elmenj, vagy, hogy megbántsalak, de nem furcsa ez így most? – nézett fel rám. – Vagyis, na, most komolyan a legjobb barátom volt barátnőjével találkozgatok.

- De, valahogy érdekes, hogy most.. mi. – nyögtem ki zavaromban.

- Mondjuk én mindig így csinálok. – vigyorgott. – Nem szakítok egy hónapja sem a barátnőmmel, már rögtön bele szeretek másba.

Jó, hogy amúgy is vörös lehettem, de akkor biztos fokozódott a pír színe.

- Aha... – hogy ne tűnjek teljesen hülyének, beleittam az előttem levő kávéba. Vigyorogva rám nézett.

- Jól áll rajtad a piros. Újabban kedvenc színem.

Elég csak visszagondolnom ezekre a szavakra, s ugyanazt érzem mint akkor: repkedő lepkék a gyomromban, remegő térdek, izzadó tenyerek. Mintha most is tinédzser lennék. Csak az a helyzet, hogy már akkor is 20 éves múltam, most meg durván a 28. életévemet taposom.

A kellemes csendet, ami a szobára telepedett, megzavarta az ajtó nyílása, majd pár másodperc múlva Aiden már köztünk volt.

- Anya. – kezdte, hatalmas szemekkel nézve rám. Már rögtön tudtam, hogy az agya valamit kigondolt. – Csinálsz palacsintát nekünk? – csillogó tekintete enyémbe fúródott, elmosolyodtam.

- Megérdemled? – húztam az agyát.

- Meg is én. – bólogatott vadul. – Apa is kér, ugye? – nézett a mellettem levő említettre, aki, fiához hasonlóan bólogatni kezdett.

- Apja fia. – ráztam meg a fejem, majd kiszálltam az ágyból, és kiléptem a szobából, a konyha fele véve az irányt.

Útközben benéztem a két kisördög szobájába: Marisol nagyban rajzolt. Ez volt az, amit imádott csinálni, a nap összes lehető percében. És, ahogy észrevettem, tehetsége is van hozzá.

- Na, mit ügyeskedsz? – léptem mellé, egy pillanatra rám nézett hatalmas égszínkék szemeivel, majd újra a lapra.

- Spongyabob. – vigyorodott el. Nos, be kell valljam, hasonlított az említett mesefigurára.

- Na de, jössz segíteni palacsintát készíteni a két éhenkórász fiúnak a házból? – kérdeztem rá, rögtön pakolni kezdte a színes ceruzáit.

- Menjünk. – ugrott le a székről, és kifele indult.

Bő háromnegyed óra múlva egy egész hadseregnek beváló palacsintamennyiség tornyosult két tányéron a konyhapulton.

Marisol volt olyan kedves, hogy elment az éhezőket lehívni a konyhába.

Lépteket hallottam az emelet felől, de nem tudtam ki jön, mivel háttal álltam a konyhaajtónak, s a receptes könyvet tanulmányoztam.

Hamarosan aztán választ kaptam erre is, amikor hátulról két kar ölelt át, kezei pedig hasamon kulcsolódtak össze.

- Holnap én főzök. – jelentette ki vigyorogva.

- Már nem azért, de a konyhára még szükségünk lenne máskor is. – ráncoltam a szemöldököm, majd megfordultam karjaiban.

- Haha. – hangja gúnyos leejtésű volt. – Nem vagyok konyhai analfabéta. – nézett rám szúrósan.

- Az más, hogy az emberek úgy ismernek. – húztam az agyát.

- Azaz te ismersz úgy. – javított ki.

- Ne próbáld szépíteni a helyzetet. – vigyorogtam rá.

- Én csak az igazságot próbálom elfogadtatni veled. – húzta fel az orrát sértetten.

- Azta, micsoda megfogalmazás. – nevettem fel hitetlenül. – Igazán nem megszokott. – váltottam át mosolygásba.

Louis vállat vonva, vigyorogva mért végig, majd rutinja végén szenvedélyesen megcsókolt. Karjaimat a nyaka köré fonva húztam közelebb magamhoz, közben pedig arra koncentráltam, hogy a pillangóim odabent ne haljanak szörnyet  heves táncuk közepette.

- Jaj mááár. – a hang hallatán elváltunk egymástól, az ajtó fele néztünk. Aiden a szemét eltakarva, míg Marisol csillogó szemekkel nézett ránk, majd ikertestvérére szegezte tekintetét.

- Ne legyél már ilyen. – fejtette le erőszakosan testvére kezeit a szemeiről. – Majd amikor te is egy lánnyal leszel, nem fog kioktatni senki. – szólt rá fenyegetően, felkuncogtam.

Aiden sértetten felhúzta az orrát, az étkezőasztalhoz ült, és majszolni kezdett egy palacsintát, míg Marisol elénk lépett.

- Olyan szépek vagytok ti együtt. – nézett fel ránk őszinte mosollyal az arcán, amitől tényleg meghatódtam, s Louis-ra néztem, aki vigyorogva felkapta a lányát az ölébe, s nyomott egy cuppanóst az arcára.

Talán míg az első sorozatunkat forgattuk nem vettük észre magunkat, s talán épp ez volt a kulcs, ha irodalmiasan kívánok fogalmazni.Viszont mostanra megértettem, hogy mindennek van jelentősége, csak kicsit jobban kell figyeljünk. És még valamire rájöttem: van valami, ami, utólag, mindig érdekes. Ez pedig nem más, mint a múlt titkos nyelve...

The end...

50./Örökre.../

Hát sziasztok!

Akarom mondani, majdnem sírok, és remegek, akár a kocsonya. Nem hiszem el, hogy máris vége... Nade, nem akarok búcsúzkodni. Még nem... Hátra van még az epilógus.

A rész az hat oldalas lett worben, ami szerintem megfelelő egy befejező résznek. Őszintén remélem, hogy tetszeni fog.:)

Jó olvasást.:)

Timi.:)

2 hét múlva:

Sóhajtva néztem körbe. A csomagjaim már készen álltak, a szekrény jobb oldalának támasztottam két bőröndöm.

Belegondolva, rettentően fog hiányozni az egész felhajtás, a hülyéskedések, még a koránkelések is, de ami a legjobban: a társaság, akik egy évig voltak a családom.

Miután kellőképp kibámultam magam, és raktároztam az agyamba a szobám minden négyzetcentiméterének képét, úgy döntöttem, kimegyek, hisz a többiek a nappalinkban táboroztak.

A hangulat rendkívül fagyos volt, nem állt szokásunkban így viselkedni. Mindenki csak bámult ki a fejéből, azonban amikor becsuktam magam után az ajtót, rám kapták tekintetüket.

- Na, mi folyik itt? - kértem számon az embereket. - Ez az utolsó napunk, használjuk ki, ne temessük már el egymást.

- Valahol igazad van. - bólintott Carter.

- Akkor nézzünk már valami vidámabbat. - csapta össze a tenyereit Kevin.

- Filmezés? - vágott szenvedő arcot Matt.

- Valami jobb ötlet? - vonta fel Kevin a szemöldökét.

- Basszus, hisz, ha utolsó napunk, akkor használjuk ki kellőképpen! Menjünk ki. - javasolta.

Be kellett látni, Matt-nek igaza volt, már ha itt vagyunk, akkor mozduljunk is ki.

Mivel még alig volt délelőtt tizenegy óra, a társaság többsége pizsamában flangált, fél óra múlva beszéltük meg a kimenést.

Csőfarmer, feliratos hosszú ujjú, csizma, kabát, és készen is voltam. Skyler még babrált pár percig a bazi nagy sáljával, amit bár tudnék, hogy mire aggasztott a nyakába, hisz oké, hogy tél van, de nem fagyott le még a pap szamara.

- Hova is megyünk? - kérdeztem a már lent álldogáló emberektől. Válaszuk egy vállrántás volt.

- Csak menjünk. - ugrált (?) Matt.

Úgy tíz percig lehettünk síri csöndben, amikor Louis hirtelen felkiáltott:

- Kevineeek! - sipította magas hangon, mire a mellette levő Kevin (mármint az ember, nem a galamb) hülyén nézett rá.

- Belőlem csak egy van. - jelentette ki egoistán. Harry egyetértően megveregette a vállát, majd a galambok felé szaladó Louis irányába bökött. - Ja, hogy úgy.

Louis terve, miszerint megfogja a madarakat, kudarcot vallott, mivel azok menten elrepültek, ahogy észrevették, hogy egy őrült rohan feléjük. Ki is gondolta volna?

Búskomoran, sötét tekintettel jött vissza a társasághoz, mire Liam csak átölelte és megpuszilta az arcát.

- Ezt nem akartam látni. - jelentette ki Skyler, és elnézett a másik irányba.

- Mintha megcsaltak volna. - ráncolta Harry mellettem a szemöldökét.

- Én is szeretlek. - vágtam oda enyhe éllel a hangomban, persze, viccből, mire felnevetett, és egy hosszú puszit nyomott a számra.

Liam sikeresen megnyugtatta Louis-t, hogy a galambok csak éhesek voltak, és majd biztos visszatérnek hozzá (?!), így mentünk tovább.

Egy játszótérhez érve, úgy gondoltunk, vége a nagy bandukolásnak, így bementünk.

Nem volt olyan hű, de nagy, de azért kicsinek sem mondható helység tárult a szemünk elé.

- Víí, hinta! - azzal Carter és Skyler lefoglalták a két említett játékot.

- Vajon beleférek? - tűnődött Harry, majd felmászott a csúszdához vezető lépcsőkön. - Áúú, basszus. - kapott a fejéhez. Egy biztos: annak a csúszdának a "házát" nem 18 éveseknek tervezték. - Na szép. Beragadtam. - szenvedő arcát látva, muszáj volt röhögjek.

- Nem igaz, hogy így meghíztál. - állt mellém Niall, és apáskodóan nézett a még mindig szabadulni próbáló Harry-re.

- Ő hibája. - mutatott rám, mosolyogva megráztam a fejem.

- Úgy-úgy, kend rám. - vigyorogtam.

- Bizony. - bólogatott hevesen.

- Harry... Csak nem vagy terhes? - időközben Louis is Niall oldalára került, kérdését pedig szájtátva tette fel.

- Őszintén remélem, hogy nem. - szörnyedt el. - Várj, szédülök. - szimulált.

- Trambuliin! - hangzott egy kiáltás a játszótér másik feléről. Amikor odafordultam csak azt láttam, hogy Will, akár egy kisgyerek, ugrál az előbb említett imádott tárgyon. Igen, normális 18-20 évesek vagyunk.

Úgy egy óra hossza múlva, épp amikor hintáztam megszólalt a telefonom.

- Helló, Nina. - szóltam bele, továbbra is hintázva.

- Na, merre vagytok, ti elveszett bárányok? - sóhajtott. Mért volt az az érzésem, hogy összekutatott már minket pár helyen?

- Parkba. - vigyorogtam, habár ő ezt nem láthatta.

- Jó, oké, pontosan melyikben?

- Ööö, bár tudnám. - haraptam rá az alsó ajkamra. - Valahol itt a közelben, úgy tizenöt percnyi gyaloglásra otthontól.

- Ja, aha. - üvöltött róla, hogy fogalma sincs miről beszélek. - Lassan aztán jöjjetek, mert este indul a gépetek. - mondta.

- Mintha nem tudnánk, Nin. - forgattam meg sóhajtva szemeimet.

- Jól van na. Igyekezzetek.

- Rendben. - azzal megszakítottam a hívást. - Nina üzeni, hogy toljuk haza a hátsónkat! - kiáltottam el magam, hogy hallja mindegyik.

- Naaa, most mééért? - görbítette le Carter az alsó ajkát.

- Nem! - makacskodott Niall, és átölelte a falovat.(?)

- Deee most neem. - nyavalygott Liam is.

- Jó, oké, de Nina lecsap majd. - röhögtem fel.

- Én csak akkor megyek, ha bent is van ilyen. - mutatott Will a másik lóra. Niall is vadul bólogatni kezdett. Ők elvoltak.

- Van olyan otthon. - mondta Sky.

- Akkor mi is megyünk. - jelentette ki Liam, és egy kupacba szedte Zayn-t, aki elvolt a mászófalon, Harry-t, aki Louis-val együtt forgott a forgóhintán, vagy mi a neve.

Erre aztán Justin is lemászott a csúszda házikójának a tetejéről, Kevin és Matt pedig abbahagyták az egymás öldösését két megszáradt gallyal, míg Carter is hajlandó volt otthagyni a hintát. Kegyetlen búcsú.

Háromnegyed óra kellett, míg visszataláltunk, ugyanis voltunk olyan hülyék, hogy az ellenkező irányba indultunk hazafele. Mint említettem, mi normálisak vagyunk.

- Nina megnyúz, ha megtudja, hogy még semmit nem pakoltam be. - sprintelt felfele a lépcsőkön Matt.

- Basszus, tudtam, hogy valamit elfelejtettem. - csapott a homlokára Kevin, és ő is követte haverja példáját.

- Rajtam kívül van valaki, aki bepakolt? - kérdezte Carter, a folyamatosan csökkenő létszámra utalva: mindenki rohant felfele pakolni.

- Én. - mondtuk egyszerre Skyler-rel és Niall-el.

- Ennyit a rendes társaságról. - röhögött fel Carter.

Öt óra elteltével: (szerk. megj. - ha kedvetek tartja, ezt hallgassátok, igaz nem kapcsolódik, de ráhangol erre a részre. - KATT)

Ha lehetséges ilyesmi, most még fagyosabb, és mordabb volt a hangulat, mint reggel. Most már tényleg csak pár perc, és végleg el kell búcsúznunk ettől a helytől, és egymástól is.

- Rohadtul nincs kedvem itt hagyni mindent. - szólalt meg Kevin, mellette Justin bólintott.

- Ne csináljátok már. - mondta Sky sírós hangon. Összeszorult gyomorral néztem végig a társaságon. Veszekedések, röhögések, hülyülések, csomó filmek, a pizzát ki ne hagyjam, szerintem Afrika hat évig ehette volna azt a pizzamennyiséget, amelyiket mi megettük az elmúlt egy évben, de ezek mind részesei voltak a mindennapjainknak.

The secret language of past - az a sorozat, amely 12 embert összehozott, és csomó barátságokat szőtt. Három évadot forgattunk le egy év alatt, ezekből pedig könyv is készült, amelyek nemsokára kaphatóak is lesznek.

Annyi csodás embert ismertem meg ez az egy év alatt, akiket most itt kell hagynom, hogy azt még kigondolni is fáj. Mármint azt, hogy most különválnak útjaink. Nyálas egy perszóna tudok én is lenni búcsúzáskor, az biztos.

A bejárati ajtó hirtelen nyílt, majd pár másodperc múlva Nina lépett be rajta.

- Egy óra múlva mindenkit lent akarok látni a buszmegállóban, csomagostól, csapostól, papostól. Vidámabban emberek, nem halt meg senki! - próbált minket biztatni, sikertelenül. Pár perc múlva feladta a próbálkozást, és legyintve ment ki a lakásból.

- Normálisan, mit szoktak csinálni az emberek, ha még van egy órájuk együtt? - törte meg Zayn a csendet.

- Azon töröm az agyam. - mondta Liam. - Fogalmam sincs. Talán búcsúzni?

- Azt majd a reptéren. - mondtam gyorsan. Belegondolni is rossz, hogy búcsúznunk kell.

Végül, úgy tíz perc elteltével Niall-nek eszébe jutott, hogy mondtuk, hogy vannak itthon "falovak".

Sóhajtva feltápászkodtam a helyemről, és a fürdő fele vettem az irányt. Kivettem a felmosót és a seprűt, lecsavartam a nyelüket, majd kimentem, és a két "lovagló"  kezébe nyomtam őket.

- Juhéééé! - Niall és Will gőzerővel vágtattak kifele a lépcsőházba, majd miután megtettek egy kört (lovaglás a földszintig, majd vissza a harmadikra) a kezembe nyomták a "lovakat".

- Szerintem a normális emberek nem ezt csinálják, de elmegy. - legyintett Carter, felnevettem.

A maradék időnket végigbeszéltük: nosztalgiázás, röhögések, hülyülés, és minden más, ami minket jellemez.

Mintha csak két perc lett volna, úgy elrepült az idő. Nina nemsokára újra feljött, ezúttal már tényleg mennünk kellett.

Mindenki elment a csomagjáért, majd pár perc múlva már szálltunk is fel a buszra. Alig indult el a járgány, Niall megszólalt.

- Éhes vagyok! - beszólását hatalmas röhögés követte.

- A repülőn kapunk kaját, kibírod. - veregette meg Liam a vállát.

Egy óra elteltével:

- A Phoenix-be tartó repülő utasait megkérjük, hogy kezdjék meg a felszállást.

Carter sóhajtva állt fel, vele együtt pedig mi is. Sorra öleltük meg mind a 11-en, s kevés volt, hogy elsírom magam.

- Vigyázz magadra. - kötöttem a lelkére.

- Alap. Beszélünk még. - bólintottam, majd intettem egyet, s leültem a helyemre.

- Ez még csak egy. Meghalok. - törölte le Sky a könnyeit.

- Ne csináld, mert elbőgöm magam, és én hülye, nem vízálló szempillaspirált raktam fel. - duzzogtam, mellettem Harry felnevetett. - Na, te mit röhögsz? - fordultam felé indulatosan.

- Semmit, főnök. - vigyorgott, majd átölelve nyomott egy puszit az arcomra.

Hihetetlen, hogy még így, estefele is sokan vannak a reptéren. Az emberek csak úgy rohangáltak jobbra-balra, volt aki idegesen, volt aki nyugodtan, de olyan is akadt, aki sírva. Furcsa lények az emberek.

Gondolatmenetemből a hangosbemondó rikácsoló hangja rázott ki:

- A New Yorkba, és Londonba tartó repülő utasait megkérjük, kezdjék meg a felszállást.

Összeszorult torokkal álltam fel, és ahogy elnéztem, a többiek sem festettek a legjobban.

- Nagyon fogsz hiányozni. - ölelt át szorosan Sky, viszonoztam ölelését.

- Te is nekem. - váltam el tőle úgy két perc múlva, majd sorra megöleltem Matt-et, Kevin-t, Will-t és Justin-t is.

Hogy én mért nem New Yorkba megyek? Apa halála után, anya úgy döntött, hogy Londonba költözik, ott kapott is állást, ahol jobban keres. Ez abból a szempontból jó, mert Harry-t ezentúl is fogom látni, meg amúgy is, a fiúkkal is elleszek.

Könnyekkel a szememben szálltam fel a repülőre, és helyezkedtem el az egyik ülésbe, majd bekapcsoltam az övem, és sóhajtva hátradőltem.

- Jól vagy? - kérdezte Harry mellőlem. Sután bólintottam, és kinéztem az ablakon.

A repülő abban a pillanatban szállt fel a levegőbe, én pedig utoljára láthattam azt a várost, amelyet egy évig otthonomnak neveztem, azt a várost, ahol igazából megkezdődött az életem. Sosem fogom elfelejteni azokat a perceket, amelyeket itt tölthettem, hisz fontos mozzanatai voltak az életemnek. De itt és most, egy fejezet zárult le... Örökre...

Vélemény?:) Szombaton nézzetek vissza, hozom az epilógust.:)

49./Time is up.../

Sziasztok!

Megmondom őszintén, hogy a rész elképesztően furcsa a szememben, de ettől függetlenül remélem elnyeri tetszéseteket.:)

Jó olvasást, és köszönöm az előzőhöz kapott komikat.:D

Timi.:)

UI: Már csak egy fejezet és az epilógus vannak hátra.*nagysóhaj*

Kicsit volt csak furcsa annyi idő után újra találkozni vele. Nem sokat változott az az egy év alatt, szőkésbarna haja, és mogyoróbarna, csillogó szeme csak az emlékeket hozták elő belőlem.

Régen ebben a két, előbb említett ismertető jelben leltem rá az ideálomra. Azonban mára már a barna haj, és a kék szem vette át helyét.

Lopva Harry-re pillantottam, aki furcsán méregette az ajtót nyitó fiút, és azt hiszem, én sem festhettem másképp.

- Gem, Harry, kint maradtok? - Nina hangja rázott ki gondolatmenetemből, sietősen beléptem a házba.

- Dave, Helen. - üdvözöltem egy-egy öleléssel az említett személyeket.

- Nina, Harry, Gemma, hadd mutassam be nektek a testvérem gyerekét: Kyle Mounson. - nézett rá mosolyogva Helen.

- Ismerjük egymást. - szólaltam meg, még mindig Kyle-t pasztázva.

- Akkor jó. - nevetett fel Dave. - Remélem jól kijöttetek egymással. - tette hozzá.

- Jobban, mint gondolnád. - nézett rá Kyle halványan mosolyogva.

Hogy igazából ki is ő? Scarlett exe, akibe halálosan bele voltam bolondulva két évvel ezelőtt. Csak az van, hogy ő az akkori legjobb barátnőmmel járt, barátságnál pedig nem volt több köztünk.

Aztán kiderült, hogy Scar megcsalta Kyle-t, aki végső elkeseredettségében hozzám fordult tanácsért. Össze voltam zavarodva, hisz legszívesebben azt ajánlottam volna fel, hogy járjon velem, és felejtse el Scarlett-et, de ezt azért mégsem tehettem.

Csak kicsit ért váratlanul, hogy alig három nappal azután, hogy szakított Scarlett-el, egy buliban letepert. Mindketten józanok voltunk, azt biztosan merem állítani. Ő volt nekem az első. Azért feküdt le velem, hogy felejtse barátnőmet, én pedig azért mentem bele az egészbe, mert tényleg szerettem őt akkor.

Kyle az időben végzős volt, amikor ez történt (én 16 voltam), és ahogy a tanév végződött, eltűnt New Yorkból, Los Angelesbe, munkát keresni.

Talán számolnom kellett volna, hogy itt tartózkodásom ideje alatt összefutunk, de, őszintén, eszembe sem jutott ilyesmi. És mégis... Most itt állunk, szemtől szembe, újra.

- Akkor nézzük már azokat, amiért idejöttünk. - törte meg Nina a szobára telepedett kínos csendet.

- A könyvtárban vannak, gyertek. - biccentett Dave, majd elindult, mi pedig követtük.

A hatalmas könyvtárba érve, tátott szájjal néztem körbe.

- Hűűű, ez igen könyvgyűjtemény. - magam sem tudom miért, hirtelen Roxfortban éreztem magam. Én meg a hülye képzelgéseim.

- Huszonhétszer három mindegyik szereplőnek. - egy nagy asztalon tornyosultak három kupacba rendezve a könyvek, amikről Dave beszélt.

Leemeltem az egyiket a tetejéről, és alaposan szemügyre vettem a borítóját. Hitetlenül olvastam bele az első oldalba, nem hittem el, amit látok.

- Ez... - szólaltam meg.

- A sorozatunk, könyvben? - kérdezte Harry, a második kötetet forgatva kezei között.

- Az bizony. - mosolygott ránk Helen.

- Sok rajongó akart könyvet is a sorozatból. Nos, most itt vannak. És az első példányok a tiétek. - tájékoztatott Nina.

- Úristen, de jóó. - ujjongtam. Világ életemben odavoltam a könyvekért. És, hogy az a sorozat, amiben szerepelek, megjelenjen három kötetben... Mennyország.

- Harry, Gem, segítenetek kellene ezeket elvinni a kocsiig. - mondta Nin.

- Persze. - bólintottunk.

- Segítek. - ajánlotta fel Kyle.

- Akkor mindegyik egy-egy kötetet, és úgy hamarabb megy. - bólintott Helen.

Felkapva az első kupacot az asztalról, rögtön meg is bántam, mivel huszonhét könyv az nehezebbnek bizonyult, mint hittem. Időközben Harry és Kyle már eltűntek a látókörünkből.

- Szerintem én ezt két rendbe viszem el. - raktam vissza, majd leemeltem a felét, és elindultam vele.

- Csak maradj távol tőle. - kaptam el Harry utolsó mondatát, amikor kiléptem a házból.

- Mi folyik itt? - kérdeztem, miközben a kezemben levő könyveket a csomagtartóba pakoltam.

- Itt? Semmi. Csak egy kis féltékenységroham pasid részéről, de megoldottuk. - szólt Kyle.

- Részemről? - nevetett fel hitetlenül Harry. - Nem én vontalak kérdőre, hogy ki vagy, és mit akarsz.

- Bocs, hogy érdekel. - vágta hozzá szúrósan Kyle.

- Na jóó, nyugi van. - csitítottam le a két fiút.

- Nyugodt vagyok. - szűrte ki a fogai között Harry.

- Jól van, gyerekek, remélem készségesen elbúcsúztatok, mert mentünk. - jött ki Nina a házból.

Köszönöm. - gondoltam magamban, majd egy gyors elköszönés után, bepattantam a kocsiba.

Tűnni akartam innen, de most rögtön.

Fél óra múlva:

- Szívattok? Könyv? Juuj. - Skyler, mint értelmi sérült. Igazán alkalmas egy ilyen szerepre a beszólásaival.

Mindenki alaposan szemügyre vette a hamarosan mindenhol megjelenő könyvet. A borítója szép volt, egy csoportképünk díszelgett rajta. Szürkéskék háttér, a sötétlila betűk pedig mélyen voltak belevésve a kemény borítóba.

- Nézzétek már! - kiáltott fel Justin. - Van hely az aláírásainknak az utolsó oldalon. Töltsük ki. - kapott elő a zsebéből egy tollat, és a nevét kikeresve, aláírta a saját(!) könyvét. - Tőletek is kérek. - tartotta a hozzá legközelebb álló személyhez a könyvet - ez esetben Louis-hoz.

Így aztán mindegyikünk aláírta a többiek könyvét. Azért jó, hogy erre is hagytak helyet. Mint kiderült, ez az eredeti könyvben nincs benne, csak a miéinkben van kihagyva a hely, amolyan emlékként.

Őszintén szólva, örülök ennek a könyvnek. Így legalább többször tudok rágondolni erre az itt töltött egy évre. Mert igencsak nagy fordulópontja volt az életemnek ezekkel az emberekkel való találkozás, ismerkedés.

Egy egész évet töltöttünk együtt, azonban most... lejárt az időnk.

48./Felismerés/

Rohannom kell, ezért is lett ilyen rövid a rész, és kérlek, hagyjatok életben.:$

Jó olvasást.^^

Timi.:)

Ahogy megszólalt az eső, kint egyszeriből dörgött egy hatalmasat. Skyler és Carter egyszerre sikítottak fel, ők nem az erős idegzetű emberek közé sorolhatók, azt hiszem.

- Basszus, ez kész horror. Juj, de jó lesz. - vigyorgott Louis, Sky a fejére csapott. - Naa!

- Megérdemled. Ne szívass. - szólt rá Carter.

- Pedig az a kedvenc időtöltésem. - mondta Lou, miközben kinyitotta az ajtót. - Helló, Nina!

- Sziasztok. Egy fuvarra lenne szükségem, ki tud vezetni fiúk közül? - Justin, Louis, Harry, Will és Kevin feltették a kezüket. - Oké, akkor Harry, és Gemma, te is jössz. - meglepetten pislogtam kettőt, majd vállat vonva kaptam fel a dzsekim és a csizmám.

- Hova megyünk? - kérdezte Harry Nina-tól, majd megfogta a kezem.

- A főnökökhöz. - biccentett Nin.

- De én úgy tudtam, hogy te is tudsz vezetni. Plusz, én mire kellek ide? - kérdeztem.

- Segíteni. Na, nyomás, és nincs több kérdés. - nyitotta ki a kocsiajtót, én pedig szem forgatva szálltam be hátra.

Hat óra lehetett, de mint azt télen megszoktuk, már sötét volt. Az emberek többsége ráérősen sétált a forgalmas városban, volt aki majd' levert egyeseket, úgy rohant, de olyanok is akadtak, akik a kirakatokat bámulták. Hiába, mindenkinek Karácsonyi feelingje kezd lenni december elején is.

Elhaladtunk az a bizonyos kis park mellett is, ahol anno összejöttünk Harry-vel. A visszapillantó tükörből tisztán láttam, hogy vigyorog, ami engem is mosolyra késztetett, és csak hagytam, hogy öntsenek el az emlékek.

- Még egy dolog. Tudom, hogy nem kifejezetten régen ismerjük egymást, de... - na, itt már sejtettem, hogy mi lesz. Harry megállt, így én is kénytelen voltam egy helyben maradni. - Most, vagy soha, de ez az igazság: megbolondítottál. Amióta ismerlek, elment az eszem nyaralni. És lassan ideje lenne kicsit visszatérjen, mert elegem van abból, hogy akárhányszor megjelensz, fojtod belém a szót, ami, chh, nagyon nem rám jellemző. Általában be nem áll a szám, azonban ha te is ott vagy, hát úgy összezavarsz, hogy rosszabb vagyok egy kisegérnél. Inkább hallgatok, nehogy elszóljam magam, időnap előtt, de most, hát itt az ideje. Szeretlek! - hadarta le egy szuszra, majd megcsókolt.

Ott álltam, megkövülten, a dermesztő hidegben, és csak a pillanatra igyekeztem koncentrálni.

Hiába remegtem, egyrészt az idegességtől, hogy elszúrom, másrészt, mert hideg volt, mégis melegség öntötte el minden porcikámat, ahogy eszembe jutottak az előbbi mondatai. A pillangók odabent, ahogy a rend követeli, hiperaktívkodtak, és nem hagytak volna nyugodni.

Rövid időn belül elvált, és homlokát az enyémnek döntve, mélyen a szemembe nézett.

- Sajnálom, ha túl hirtelen volt. De akartam, hogy tudd. És lehet, hogy most... - még mielőtt újabb monológba kezdett volna, gyorsan megpusziltam a száját, amitől elhallgatott.

- Nem volt túl hirtelen. Tudod miért? Mert én is szeretlek. - mosolyodtam el halványan.

Átsuhant az arcán a döbbentség, majd vigyorogva megragadta a derekam, s közelebb húzva magához, ismét megcsókolt.

Merem állítani, hogyha ilyen gyakran fogja ezt csinálni, nem élek túl sokat.

- Akkor most már hadd kérdezzem meg. - vigyorgott, amikor elhajolt. - Leszel a barátnőm? - váltott át mosolygásba.

- Lenni, nem lenni. - ingattam jobbra-balra a fejem, és nagyon kellett tartsam magam, hogy ne vigyorogjak.

- Ne szívass. - szólt rám ingerülten.

- Leszek. - mosolyodtam el.

Talán akkor voltam a legboldogabb.

- Geemma, kiszállsz, vagy bezárunk? - zökkentett ki gondolatmenetemből Nina hangja, azonnal kipattantam a kocsiból.

- Bocs. - néztem rá bűnbánóan, mire megforgatta a szemét.

Egy hatalmas, fehér villa előtt álltunk, az ajtóhoz macskaköves út vezetett, a fű zöldjéből ítélve, műfüves udvar volt.

Nina becsengetett a házba, én meg Harry egy lépéssel a hátánál álltunk.

- Megyek! - hallatszott egy hang bentről, majd a következő pillanatban nyílt az ajtó. - Sziasztok! - köszöntött minket mosolyogva a fiú, majd amikor tekintete megállapodott rajtam elkomolyodott. Azt a tekintetet ismerem. És akkor villámcsapásként ütött belém a felismerés.

Kyle...

47./Sorozat-maraton II./

Sziasztook! ^^

Itt is lenne a kövi, kicsit később ugyan, de itt van.:D

Jó olvasást, és köszönöm a komikat.:)

Timi.:)

UI: Már csak három..:(

Mindegyikünk kezében egy-egy tál pattogtatott kukorica, előttünk két üveg két literes kóla, CD a helyén, kezdődhet a sorozatbámulás. Igen, ezek voltunk mi aznap, amikor unatkoztunk.

A poénokat végigröhögtük, ha olyan helyzet volt, akkor cikiztük egymást, de volt, hogy el is bőgtem magam. Nos, Nina elég kegyetlenre írta meg a forgatókönyv egy-egy részét. Például a szakításokat.

A sorozatban Skyler Matt-el jön össze (igen, nekem is furcsa), de közben megjelenik Carter, és elcsavarja a fiú fejét, ami miatt Sky összetörik. Carter nem az elejétől volt szereplő, hanem úgy a tizenötödik résznél "érkezik" a történetbe.

- Basszus, de fog hiányozni. - szólalt meg Niall végül.

- Ne bőgessetek már meg. - nyavalygott Skyler.

- Nem az a szándékom. De egy év... az sok. - folytatta a szőke.

- Niall, ne szívass, így is a második zsepimet morzsolom. - mutattam fel a kezem, melyben ott voltak a papírmaradékok.

- Befogtam. - húzta be a nyakát.

- De azért igaza van... - szólt Justin is.

- Rengeteg emlék. - nosztalgiázott Louis.

- Jó sok veszekedés. - tette hozzá Liam.

- Még több röhögés. - mintha kontrázott volna ezzel Will.

- Egy csomó pizza-számla. - mint aki meghibbant, úgy néztünk Matt-re. - Mi van? Most mondjátok, hogy nincs igazam.

- De, igaza van. - röhögött Kevin. - Éés... egy csomó nem kívánt helyzet.

Na, abban a percben szerintem mind az összesünknek Scarlett ugrott be. Na jó, nekem még Caroline is, de az már mellékes.

- Meg egy csomó kívánt helyzet. - ölelt át Harry, és egy puszit nyomott az arcomra.

Ha van valami, ami ebben az évben tényleg jó volt, az az, hogy itt van nekem ő. És most nagyon nyálas voltam.

- Mégis, egy év alatt mennyi minden változott. - gondolkodtam el.

Furcsa úgy tudni, hogy ezelőtt egy évvel az volt a legjobb barátnőm, akit most utálok. Vagy rossz is belegondolni, hogy ezelőtt egy évvel volt egy olyan ember, akit apának nevezhettem, mára pedig hűlt helye.

Ahogy végignéztem a többieken, elfogott a röhöghetnék. Mindegyik nosztalgiázott, de némelyik olyan pofákat vágott, hogy öröm volt nézni.

Egyszer csak Zayn elröhögte magát, mire mind úgy néztünk rá, mintha ufó lenne.

- Eszembe jutott, amikor voltunk vásárolni Gemmával. - röhögött továbbra is, nekem is beugrott, amint mindketten a földön ülünk.

- Na most nézd meg mit csináltál, te tömegpusztító! - förmedt rám, majd a kezét nyújtotta felém, nyilván, hogy segítsem fel. Meg is fogtam azt, de úgy röhögtem, hogy nem volt annyi erőm, amennyire szükség lett volna felhúzni őt a földről. - Még ma, Gem. - nézett rám unottan, de csak nem maradt abba a röhögésem.

Valószínű megelégelte a pár perce tartó röhögésem, így rántott rajtam egy aprót, minek következtében én is leültem, pontosan mellé.

- Na, így. - vigyorgott rám, mire rácsaptam a vállára. - Most miért? Ha te röhögsz, akkor röhögjek én is. - azzal elkezdett röhögni, de hamarosan abbahagyta.

- Nem volt szándékos, hogy meglöktelek, de te szándékosan húztál le. - durciztam be.

- Most haragszol? - válaszul elfordítottam a fejem.

Nos, így utólag belegondolva, úgy nézhettünk ki az aszfalton ülve, körülöttünk az előbb cipelt szatyrokkal, én durcizva, míg Zayn majd meghalt a röhögéstől - értelmi szinten akárcsak a négy évesek. Vagy még rosszabb. És még kérdik, mért nem szeretek vásárolni fiúkkal...

- Aznap biztos szívtál valamit. - vigyorogtam rá.

- Ja, levegőt. Jó sokat. Jól esett. - vonta meg a vállát, mire mind felröhögtünk.

- Vagy amikor kiderült, hogy Harry és Justin fogadtak, hogy Gemma kerül be főszereplőként a sorozatba. - csóválta a fejét nevetve Liam.

Miután elfoglaltuk a helyünket az első sorba, a többiek mellett, hirtelen egy kiáltás hallatszott a színpadról.

- Kérem a tíz dolcsimat - vigyorgott a borzos srác.

- Harry, ezt majd kint - csitította le Bieber. Hogy miről volt szó? Ők tudják csak.

Erre aztán mindenki emlékezett. Túl sok hülyeséget összehordtunk egy év alatt.

- A legjobb, amikor a lányok hallgatóztak. - vigyorgott rám és Skyler-re nézve, Louis.

- Nemes volt a cél. - kértem ki magamnak.

- Tehát elismered, hogy kezdetektől odavoltál Harry-ért. - vigyora csak szélesedett, miközben az én fejem fokozatosan vörösödött.

- Nem kötelező válaszolnia. - szólt helyettem Sky.

- De igen, kötelező.

- Nem mindegy az neked, Louis? - kérdezte Harry.

- Nekem az. Neked nem. És csupán te hallgass, mert nem akartad beismerni, hogy legszívesebben ágyba csapnád. - mondandója végére egy angyali fejet vágott be.

- Louis, nem kell ribancnak nézni. - szólaltam meg.

- Nem is mondtam, hogy az vagy.

- Plusz, az agyad mást értelmez, mint amit kellene. Nekem nem azért kellett Gem, hogy megfektessem, s otthagyjam. Még itt vagyok! - most vagy soha, temessenek el.

- Örülök, hogy nyitott könyv a kapcsolatunk. - mondtam, mire Harry rám nézett azokkal a hatalmas szemekkel. - Menj innen a szemeiddel. - ismételtem el már a sokszor hallott mondatot, felnevetett.

- Én sem tudok nekik ellenállni. - sóhajtott Louis.

- Ajaj, Larry Stylinson pillanat. - fújtatott Liam.

- Naa, hagyjátok békén a szerelmünket. - ilyenkor képen röhögném Louis-t, de komolyan.

A társaság dőlt a röhögéstől a két idiótát látva, de abbamaradt a vihogás, amikor megszólalt a csengő.

Audrey, ezt csak miattad.:DD

46./Sorozat-maraton/

Sziasztok!

Először is, megint hosszú egy bevezető lesz a mostani. xDD Másodszor, elnézést a késésért, elhagyott a múzsa.:(

Harmadszor, ismét díjakat kaptam, számszerint az ötödiket és a hatodikat!!(:O)

Köszönöm szépen Zitussh, Mercii24, MelodySparks, SummerPrincess94!*-* Ha nem gond, ezt nem küldeném tovább, azok akiket tényleg tehetségesnek tartok, tudják így is, és amúgy is nagy az egójuk, nem még kell növelni.xDD <3

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra.

2. Említsd meg annak a jómadárnak a nevét, akitől kaptad a díjat

3. Küldd tovább minimum három, kizárólag One Direction fanfictionos blognak.

4. Írj magadról pár infót, amit 1D-vel kapcsolatos. [Pl. hol és hogyan ismerted meg őket, ki(k)  a kedvence(i)d, és miért, stb.]

5. Akiknek tovább küldöd, hagyj egy megjegyzést a blogjukon, hogy tudják, mi vár rájuk.

1. - megvan ;D

2. Nagyon szépen köszönöm SophieBliss! *-*

3. szabii., 1wolfgirl1, SophieBliss, tinaahh, Zitussh (hogy ne kommentálj, hogy nem kapsz díjat, te köcsög Egótömb xDD<3^^").

4. 2011.12.17, 18:30 körül hallottam a rádióban először a What makes you beautiful-t. Igen, én ezt így tudom.:DD Kíváncsi lettem, hogy kik is ők igazából, ezért rájuk kerestem, amint géphez kerültem. Megnéztem a videót az előbb említett számnak, és onnan aztán megbolondultam. A szó legszorosabb értelmében. A kedvenceimről. Hát, Harry-t ahogy megláttam, kijelentettem, hogy márpedig ő a férjem lesz (xDD), és, hiába először nem volt szimpatikus egyáltalán, mára Louis is nagy kedvencem lett.:D Ettől függetlenül persze mind az öt srácot imádom, visszavonhatatlanul, betegesen.^^ Kábé ennyi a nagy históriám róluk, ha valakit érdekel (fenét se fog xDDD) kérdezzen rá.:D

5. - folyamatban. ;D

Annyit még szeretnék mondani a rész előtt, hogy mostmár tényleg beléptünk az utolsó 100 méterbe, ezért is hangolom rá már ennek a résznek a közepétől a népet a végre.:) Ezt is megaszontam.:P

Jó olvasást kívánnék.:)

Timi.:)

A telefonom tompa puffanása jelezte, hogy kiesett a kezemből. Skyler gyorsan felkapta, még beszélt valamit, majd megszakította a hívást.

Annyira lesokkoltam, hogy levegőt is alig voltam képes venni. Éreztem, hogy arcomból kifut a vér, elképzelem, hogy úgy nézhettem ki, mint aki szellemet látott.

Jelen pillanatban utáltam Scarlett-et, jobban mint akárkit és akármit. Jobban, mint a karfiolt, ami nagy szó!

Mindent megértek, azt is, hogy kell neki a barátom, azt is, hogy ország-világ előtt meg akar alázni, azt is, hogy megutált egy életre, de azt már nem, hogy a szüleim miatta életveszélyes állapotba kerülnek, sőt, apa meg is halt.

Látásomat elhomályosították a könnyek, arcomat a tenyerembe temettem, nem akartam sírni többet. Majd megkapja azt amit érdemel, remélem. Ha utánam lenne meg esküszök arra, hogy máglyán égetném el, közbe meg buliznék.

Ahány szitokszó létezik, azt abban a pillanatban Scarlett-re gerjesztettem.

- Nyugi, majd megkapja ami jár neki. - próbált némiképp nyugtatni Skyler, kevés sikerrel.

- Azt a ribancot még megölöm egyszer. - ökölbe szorítottam a jobb kezem, szívverésem felgyorsult, és csak arra koncentráltam, hogy ne robbanjak. Habár rendkívül közel voltam hozzá.

Másnap, a tárgyalás előtt:

Gyilkos tekintettel méregettem az előttem levő Scarlett-et. Öt percet kaptam a bíróságtól, hogy beszéljek vele. A bajok elkerülése végett egy kisebb épületet (testőrt) raktak mellénk.

- Ugye tudod, hogy nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire utállak? - szólaltam meg végül.

- Elképzelem. - hajtotta le a fejét.

- Hogy is gondoltad ezt? Mi járt abban az üres fejedben, amikor kieszelted ezt a tervet? Te nem vagy teljesen kóser, Scarlett. Ezek után már bármit kinézek belőled, meg se haragudj. Egy utolsó szemét, dög lettél. - fintorogva néztem rá.

- Sajnálom, oké? - nézett a szemembe.

- Hiába sajnálod, apát nem hozza vissza. - köptem oda a szavakat.

- Meg tudom magyarázni. - szabadkozott, könnyei folytak az arcán.

- Tényleg? Lepj meg.

- Nem voltam józan, nem láttam, hogy merre megyek. Csak hajtottam előre. - szipogott. Nem sajnáltam meg. Tudom, hogy bunkónak tűnhetek, de akkor is.

- Szerinted ezzel kihozod magad nálam? - mosolyodtam el gúnyosan. - Mert nem.

- Utálsz. - állapította meg, rám emelve tekintetét.

- Nincs okom rá? El akartad venni tőlem a barátom, tönkretetted a barátnőm kapcsolatát, a szüleimet elgázoltad... Nincs meg az okom, hogy utáljalak, Scarlett? Nézz már végig magadon, hova jutottál. - néztem rá lesajnálóan.

- Tudom, hogy milyen lettem. És csak sajnálni tudom.

- Lejárt az idő. - szólt a testőr, utoljára ránéztem Scarlett-re, megráztam a fejem, és kiléptem a kisteremből.

December 3.-a

Halvány mosollyal az arcomon néztem körbe, ahogy mentem előre. Valahogy olyan feelingem volt, mintha Adele Someone like you klippjében lennék, ugyanis ő csak megy és megy, közben énekel. Csak én nem énekeltem. Egyszerűen csak bámultam, és igyekeztem mindenre nézni, hogy sokáig maradjanak meg bennem azok az emlékek, amik ide kötnek.

Nem tudom, hogy miért ilyen gyászos a hangulatom, hisz még van két hét, de hova már az a két hét. Olyan mintha nem is lenne.

Igen, letelt az egy év, amit itt töltöttünk. Holnaptól kezdve forgatjuk le az utolsó részt, a befejezést. Vége a The secret language of past című sorozatnak, amely elképesztő sikereket aratott jó néhány országban, ahol leadták.

Egy év, ami nem kis szó. Egy év alatt mennyi minden történt, hány barátot szereztem, mennyi mindenen mentem keresztül, mennyit tanultam. Mindezekre csak egy szó: rengeteget.

Észre sem vettem, már az otthonomnak nevezett épületnél voltam. Kinyitottam a kaput, majd bezártam magam mögött.

A lépcsőházba beérve, Kevint láttam meg, amint Nina lakása ajtaja előtt toporog.

- Végre, hogy megérkeztél. Gyere. - biccentett a lakás fele, majd úriember módjára (művelődtek ezek egy év alatt) előre engedett.

- Ha már teljes a létszám - biccentett Nina nekem -, akkor csak annyit szerettem volna mondani, hogy mihamarabb le akarom forgattatni az utolsó, évad-, és egyben történetzáró részt veletek. Tehát holnap, és a rákövetkező kettő-három nap keményen fogunk dolgozni. Nincs lazsálás. - a kisbeszéd utáni reakciók csak a szokásosak voltak: nyavalygás, több szünet kérése, sóhajtások, és egyebek.

- Na, akkor ma mit csinálunk? - kérdezte felfele menet Louis.

- Mooondjuk ... nem tudom. - Niall kijelentésére mindenki szakadt a röhögéstől.

- Igen, az nagyon jó lesz. - ironizált Louis.

- Nézzük vissza a részeket, és röhögjünk rajtuk. - vetette fel Justin az ötletet.

Na, erre aztán mindenki rábólintott. Elvégre szabadnapunk van, és még csak dél. Hosszú még a mai nap...

45./A fájó igazság.../

Sziasztok!

Köszönöm az előző részhez kapott kommenteket, és a dicsérő szavakat!*-*

Azt hiszem, hogy megint hosszabb lesz a bevezető kicsit, de ilyet muszáj.xDD

Ugyanis megint kaptam díjaaat.*-*

1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg akitől kaptad!
3. Írj le hat dolgot magadról!
4. Küldd tovább 5 írónak!
5. Értesítsd őket a szerzett díjról!

1. – megvan;)
2. Köszönöm szépen tinaahh, Zitussh, 1wolfgir1, hell_lili, SweetSmile, BigSmilyGirl *-*
3. - IMÁDOM  a 1D-t. Nem meglepő, ugye?:D

- anya azt tartja rólam, hogy nincs fantáziám. Igen, a szüleim nem olvassák a perverz írásaimat.:’D

- nyolcadikos vagyok, és rohadtul utálom, mert újabban semmire sem lesz időm /vizsgaidőszak-.-/

- nagy álmom, hogy körbeutazzam a világot *-*

- U-T-Á-L-O-M Selena Gomez-t. A ribizli elásta magát előttem.-.-"

- semmiképp nem szeretném abbahagyni az írást Gemma történetének befejeztével (létezikilyenszó?), de szünetre kényszerülök pár hónapig a suli miattJ

4. SophieBliss

1wolfgril1

Lily Morgan

szabii.

tinaahh

5. Folyamatban.:D

A rész kicsit rövid, de kérlek ne öljetek majd meg a végén.^^""

Jó olvasást.:)

Timi.:D

2 héttel később:

Nem bírtam abbahagyni a sírást. Ez már tegnap óta így van. De most... azt hiszem, most tapasztalom meg igazán, hogy milyen, ha az élettől kapsz egy jó nagy pofont.

Sok mindent nem értettem, sok kérdés kavargott a fejemben, de leginkább az, hogy: miért pont ő? Miért nem engem vett el Isten, és mért azt az embert, akiért ölni lettem volna képest.

A torkomat elszorította egy hatalmas gombóc, nehezen jutottam levegőhöz, amit majd szaggatottan sikerült kifújnom. Összeszorítottam a fogaimat, lehunytam a szemem, és erősen koncentráltam arra, hogy ez egy rémálom legyen, és mihamarabb keljek fel.

Legnagyobb bánatomra a kegyetlen valóságban voltam még mindig, és szó sem lehetett arról, hogy csak álmodom.

Görcsösen szorítottam a kezemben levő, szétsírt zsepit, és zokogva néztem, ahogy végleg, örök nyugalomra leengedik azt a személyt, aki fontos, és törölhetetlen, pótolhatatlan szerepet töltött be az életembe. Apát.

Három nappal ezelőtt történt a végzetes tragédia. Apa köhögőrohamok közepette kelt föl a kómából, csupán két mondatot mondott nekem, mielőtt végleg elment volna: Ne légy sohasem az, amit mások akarnak, légy önmagad mindig. Onnan fentről is foglak vezérelni, de egyet ne felejts el soha: mindig is szerettelek!

A hír hallatára, a csapatunk maradék része, akik Los Angelesben maradtak, a legközelebbi járattal érkeztek New Yorkba, szerintük ilyen helyzetekben szükséges volt, hogy velem legyenek mind. És ezt nagyra értékelem bennük.

Így állok én itt ma a temetésen, remegő lábakkal, vörös, duzzadt szemekkel, és nézem, ahogy azt az embert, akit apámnak szólíthattam, végleg eltemet egy kupac föld.

Valaki átölelt, majd szembefordítva magával, próbált nyugtatni.

- Kérlek, Gemma. Ne sírj így. - tűrt ki egy tincset a homlokomból Harry.

- Te is sírnál, ha a helyembe lennél. - vágtam hozzá a szavakat meggondolatlanul.

Nem szándékoztam megbántani őt, de ilyen állapotban szinte mindenkinek idegrohamosan válaszoltam vissza. Kivéve Skyler-t. Ő tudta, hogy nem szándékosan vagyok ilyen, hanem a helyzet váltja ki belőlem.

- Bocsánat. Nem szeretnélek megbántani, csak... - egy újabb könnycsepp folyt végig az arcomon, amit óvatosan mosolyogva törölt le.

- Meg tudlak érteni. - nyomott egy puszit a homlokomra, és szorosan átölelt.

4 órával később:

Mintha egy esküvőn, vagy egy családi összejövetelen lennénk most. Mindenki önfeledten nevet, a felnőttek közül egész pontosan csak két nagybátyámnak nem láttam italt a kezében, a többi viszont, mindig rohan egy-egy újabb pohár löttyért, ha kiürült az előző tartalma.

Egy biztos: apa halálán hamar túltették magukat.

- Gyere. - rázott ki gondolatmenetemből Skyler, aki felém tartva a kezét, próbált győzködni, hogy mozduljak már ki a házból. - Egy séta jót fog tenni, jössz. - húzott fel a kanapéról, majd ki a házból.

Már egy ideje csendben sétáltunk New York kihalófélben levő utcáin, amikor egy kis parkhoz értünk.

- Itt még nem is jártam. - ámultam el.

- Gyerekkorom rejtekhelye volt ez a kis földrész. Elneveztem Skyler World-nak. - mondta, én pedig jóízűen felnevettem, talán először az utóbbi napokban. - Gondoltam megmutatom neked, hátha kicsit feldob. - mosolygott, majd kinyitotta a régi kaput, amely nagy nyikorgással válaszolt.

Egy kis ösvény jelölte az utat, két oldalán fák, és bokrok voltak, elég elhagyatott állapotban. Az ösvény végén pedig két hinta és egy kispad. Tényleg kicsi volt a hely, csupán egy lámpás gyér fénye világított a hintákra.

Skyler leült az egyikbe, én pedig, példáját követve, a másikba.

- Rég voltam itt. - sóhajtott, körbenézve. - Egész pontosan, mielőtt elmentünk volna L.A.-be. Azelőtt rendszeres látogatója voltam ennek a helynek.

- Tényleg nagyon szép. - mosolyogtam. - Van különös története? - Sky bólintott.

- Amikor még kicsi voltam, anya és apa rengeteget veszekedtek, mivel apa ivott, és klubokba járt, holott volt családja, amit fent kellett tartani. Egy idő után, aztán, már nem bírtam a feszültséget, s eldöntöttem, hogy elszaladok otthonról. Négy-öt éves lehettem. Nem jutottam tovább eddig a játszótérig, mert a szüleim utolértek. Azóta viszont nem veszekedtek. Legalábbis nem előttem. - vont vállat, miközben lábával óvatosan lökte a hintát.

- Nem szerettem volna a helyedben lenni. - húztam el a szám.

- Nem is lett volna jó. - mondta.

Telefonom csörgése szakította meg végül a pár perce beállt csendet. Kikaptam a zsebemből, és anya nevét látva a kijelzőn, rögtön felvettem.

- Igen?

- Holnapra behívtak minket a rendőrségre. Úgy látszik meg van, hogy ki gázolt belénk. - hadarta le anya.

- És, ki volt az? - szorult a kezem ökölbe.

- Szerintem jobb, ha csak holnap tudod meg. - sóhajtott.

- Szerintem jobb, ha most tudom meg, mert holnapig szétvet az ideg. - kontráztam.

- Ne szemétkedj velem, Gemma. Főleg nem most.

- De mondd. - kértem meg rá.

- Dühös leszel.

- Csak mondd. - kezdtem elfáradni.

- Scarlett...

44./Rendbe kell legyen/

Sziasztok!

Nem akarok panaszkodni, de látom, hogy a komik száma megcsappant mostanában. Az okát persze tudom, hisz magam is bevallottam, hogy nem tudok normálisan megfogalmazni egy adott gondolatot. De megkérlek titeket bármilyen jellegű is a véleményetek /kritika vagy dicsérő/ írjátok le! Nekem nagyon sokat segítene, lehet ki tudom javítani, ami nem tetszik. :)

Jó olvasást kívánnék a részhez.:D

Timi.:)

Reggel, a körülményekhez képest korán keltem. Azért mégis vonzott magához az ágy... mindegy.

Gyorsan lezuhanyoztam, felkaptam magamra egy egyszerű nadrág és ujjatlan kombinációt (azért mégis nyár van), és úgy döntöttem, hogy reggelizek indulás előtt.

- Jó reggelt. - köszöntött Skyler a konyhában. Ez a gyerek mindig energiabomba?

- Jobbat. - dobtam le fáradtan magam a székre.

- Minden oké? Tegnap elrohantál. - fürkészett érdeklődően.

- Nem mesélték mi történt?

- Harry szólt vagy két szót, hogy a szüleiddel gond van. Mi történt? - kérdezte.

- Balesetet szenvedtek, mindketten a kórházban vannak. Én pedig ma megyek New Yorkba. - közöltem vele.

- Egyedül? - meresztett rám nagy szemeket.

- Nem, Harry jön velem.

- Csodálom, hogy belementél, hogy ne menj magadban.

- Azoknak a szemeknek nem lehet nemet mondani. - fedtem fel döntésem okát.

- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét.

- Bizony. - bólogattam.

- Reggelt. - lépett be az említett a konyhába.

- Neked is. - hangzottak a válaszok.

- Sky, töltesz nekem is? - vetette be a bociszemeit barátnőmnek, aki épp narancslevet töltött magának.

- Nem. - rázta meg amaz a fejét vigyorogva.

- Köcsög vagy. - intéztem mondatom Skyler-nek.

- Csak bizonyítok. - kacsintott rám.

- Ééés, megvan. - robbant be Louis a konyhába. Mindenki értetlenül meredt rá. - Egykor indul a következő gép New Yorkba. - egészítette ki mondandóját.

- Hamar kipakolnál a házból. - kortyoltam bele a kávéba.

- Én nem. Harry kért meg, hogy nézzem át a járatokat. - vigyorgott.

- Na, biztos. - vontam vállat nemédekel stílusban.

Délután:

- Megkérjük utasainkat, hogy kapcsolják be a biztonsági öveiket, a gép hamarosan földet ér. Köszönjük, hogy velünk utaztak! - a hangosbemondó hangja, akár a megváltás volt számomra.

A pár órás út alatt szétizgultam a fejem a szüleim miatt. Nagyon féltem, hogy milyen állapotban találom őket, vagy egyáltalán mi lesz ezután.

Az elsők között szálltam le a gépről, és indultam a csomagomért.

- Gemma, várj már meg. - loholt utánam Harry. Ennek a gyereknek sportolnia kellene, nem igaz, hogy nem bírja a tempómat tartani.

Irataink ellenőrzése után fogtunk egy taxit, és miután bemondtam a címet, már csak azt vártam, hogy érkezzünk meg.

- Nyugi, minden rendbe lesz. - nyomott Harry egy puszit a homlokomra, amitől kicsit oldódott a feszültségem.

- Csak remélni tudom. - sóhajtottam egyet.

Az eső lassan szemerkélni kezdett, és a felhőkből ítélve nem úgy nézett ki, hogy egy jött-ment nyári esőnek nézünk elébe.

Szerencsénkre hamar hazaérkeztünk, még mielőtt eleredt volna jobban.

A zárral babráltam úgy pár percet, mire sikerült bejutnunk a házba. Csomagjaimat hanyagul az előszoba közepén hagyva rohantam be a konyhába, hogy ellenőrizzem: nem-e hagyott itt valaki valamit.

A nappali kanapéján megkaptam apa noteszét, melybe tegnapelőtt délre volt beírva egy találkozó a város másik részében. Mivel anya és apa egy helyen dolgoznak, gondolom, hogy egy kocsival mentek, ami azt illeti, hogy a másik kocsi itthon kell legyen.

- Nos? - ölelt át hátulról Harry.

- Szerintem a garázsban van a második kocsink. - néztem fel rá vállam fölött.

- Kulcs?

- Az is van.

- Akkor menjünk. - fogta meg a kezem, és húzni kezdett kifelé. A kulcstartóból lekaptam a hiányzó kulcsot, majd Harry kezébe nyomtam, és míg ő elment a jármű után, én bezártam az ajtót.

Nemsokára már szülővárosom forgalmas utcáin robogtunk, és, mázlinkra sikerült belekeveredni a szokásos délutáni dugóba. Az egyik pont, amiért rossz nagyvárosban élni.

Másfél óra alatt sikerült eljutnunk a kórházig, ahova, normális körülmények között, fél óra alatt elérsz.

A recepciónál érdeklődtem, hogy melyik orvoshoz kell mennem információkért, mire eligazítottak, hogy harmadik emeleten megtalálok egy bizonyos Mr. Greich nevezetű orvost.

Mielőtt beléptem az irodájába (aligazgató, neki ilyet is adnak), illedelmesen bekopogtam.

- Szabad. - hangzott a válasz, mire bemerészkedtem.

- Jó napot kívánok, Gemma Avery Collins vagyok, a szüleim állapotáról jöttem érdeklődni. - magam is megbántam, hogy ezt így fogalmaztam meg, mert rosszabbul hangzott mint egy szappanoperában, de a pánik úrrá lett rajtam, alig tudtam kinyögni ezt a mondatot is.

- Gyere, foglalj helyet. - mutatott az asztala előtt levő székre, mire, kicsit vonakodva ugyan, de leültem. - Értesüléseim szerint Los Angelesből jöttél. - nézett fel egy papírból. Bólintottam.

- Kaptam egy levelet, miszerint a szüleim autóbalesetet szenvedtek. Hogy vannak? - kérdeztem, a hangom viszont elcsuklott a végére.

- Nos, édesanyád a reggel kelt fel a majdnem két napos kómából, neki csak a bal karja törött el, de még megfigyelések alatt tartjuk. Azonban édesapád nem úszta meg ennyivel, neki két bordája, és a lába is eltörött, emellett pedig túl erősen beverte a fejét, ugyanis eszméletét vesztette rögtön, és még most sem kelt fel. - a hideg futkosott a hátamon, amikor az orvos mesélte a szüleim állapotát. - Édesanyádhoz bemehetsz. A folyosó végén a 215. kórterem. - bólintott megértően mosolyogva.

- Köszönöm. - álltam fel a székből, majd kimentem az irodából. - Gyere. - intettem Harry-nek, aki felállt a helyéről, és jött utánam.

- Nos, mi történt? - kérdezte.

- Anyához bemehetek. - álltam meg az ajtó előtt, majd óvatosan benyitottam. - Szia. - köszöntem kicsit halkan.

- Gemma! - arcára kiült a jellegzetes ismertetőjele, a mosolya, szemébe könnyek gyűltek. Az ágyához léptem és ügyelve karjára, szorosan magamhoz öleltem.

- Jól vagy? - hajoltam el tőle, és leültem az ágy mellé helyezett székre. Anya Harry-t is üdvözölte, aki csak szimplán megállt mellettem.

- Igen, én jól. - bólintott az arcomat fürkészve. - Hogy hogy jöttetek haza?

- Nem gondolod te sem komolyan, hogy ilyen állapotban ülni fogok nyugodtan L.A.-be. Muszáj volt eljönnöm. - szögeztem le.

- Köszönöm, hogy vele jöttél. - nézett anya hálásan Harry-re.

- Ez a legkevesebb. - mosolygott rá, majd rám az említett.

Anyának megígértem, hogy holnap is bejövök hozzá, továbbá még érdeklődtem apa állapotáról is, és magamban azért imádkoztam, hogy legyen minden rendben vele. Muszáj minden rendben legyen vele...

43./Normális felnőttek/

Sziasztok!

Nos, úgy gondolom nem sokan vannak még, akik nem szívatnak meg senkit ma, de én abba a kevés emberbe tartozom. Nem az én reszortom, megteszik másik is helyettem.><

A részről annyit, hogy egyre rosszabb kezd lenni a fogalmazás, őszintén nem tudom mi van velem.

Mindegy is, nem rizsálok.:)

Jó olvasást kívánnék.

Timi.:)

UI: Ki virrasztott még, hogy lássa a fiúkat a KCA-n?^^

Őrültek. Ez a szó jellemzett minket a legjobban aznap, amikor Nina megengedte, hogy két napig menjünk a tengerpartra.

Nem lehetett bírni velünk, mindenki tervezgetett, gondolkodott, vagy éppen agyban pakolt (ez utóbbi csak Skyler-re volt jellemző). Hiába, nyár van, senkinek sincs helyén az agya.

A forgatásról hazaérve hullák voltunk ugyan, de ugyanakkor olyan izgatottak, hogy egyikünk sem tudott aludni.

Amióta Sky és Will veszekedése két táborra osztotta a már jól összeszokott csapatunkat, Carter volt az, aki nagyon furcsa helyzetbe csöppent: Kevin a barátja, aki Will-t támogatja, míg Carter Sky barátnője akart maradni továbbra is. Így ő a folyamatosan ingázó személy.

Ez most sem volt másképp. Újabb balhé a láthatáron.

- Carter, jössz velünk filmet nézni? - kérdezte Sky, amikor felértünk a lakásokhoz. Mindenki kíváncsin meredt a lányra, aki tehetetlenül megvonta a vállát.

- Szerintem kihagyom. - nézett Skyler-re. Amaz egy bólintással nyugtázta a helyzetet, de őt ismerve, robbanni fog. - Remélem nem baj, csak kifáradtam, szerintem megyek aludni. - tette hozzá gyorsan.

- Nem, nem gond, csak azért örülnék, ha néha emberszámba is vennél. - vágta hozzá Sky a szavakat, elhúztam a szám.

- Nincs kedvem veszekedni, de itt nem én vagyok a hibás, mert ti nem tudtok közös nevezőre jutni szakítás után. - mutatott Will-re, majd Skyler-re Carter.

Valahol igaza volt Carter-nek, már tényleg kiakaszt mindenkit, hogy ők ketten nem tudnak megegyezni legalább annyiban, hogy felejtsék el az egészet.Senki nem kéri tőlük, hogy most a legjobb barátok legyenek, mert egy olyan vita után, én sem lennék szívesen barát a volt pasimmal, de itt nem csak róluk volt szó.

- Na, itt van igaza Carter-nek. - szólt közbe Matt. - Nekem már nincsenek idegeim, hogy hallgassam mindennap ugyanazt a veszekedést. Lépjetek már túl rajta, emberek! - tárta szét karjait.

- Ez igaz, normális felnőttek módjára, beszéljétek már meg. - bólogatott Kevin is.

Skyler és Will egymásra néztek, míg mi, többiek, csak kapkodtuk köztük a fejünket.

- Akkor megbeszéljük. - jelentette ki Will. - Négyszemközt. - Skyler bólintott, és a lépcsők fele vette az irányt, majd Will-el a nyomában, elhagyták az épületet.

Addig a társaság maradék része Niall-éknél "szállt meg".

- Ilyen is rég volt, hogy a tizenkettőből tíz egy helyen van, úgy, hogy nem kényszerítik őket rá. - dobta le magát Justin a kanapéra.

- Azért hiányzott. - mondta Liam. - Na, ki kér pizzát? - vigyorodott el. Lételemünk a gyors kaja, főleg a pizza, így nem volt meglepő, hogy alig ejtette ki a mondatot a száján a fiú, máris kilenc ember kiabálta be a saját kedvencét. Ahogy mondta Kevin, normális felnőttek módjára kell viselkednünk. Na, igen.

- Nekem elegem volt a klikkesedésből. Ide, s tova rohanni, csak mert a barátaimat nem akartam elveszíteni, nem volt könnyű. - mondta Carter.

- Mindez egy ribanc miatt. - szűrte ki Louis a fogai között.

- Hadd ne emlegessük. - szólalt meg Harry mellettem, gúnyosan vigyorogva ránéztem.

- Talán nem tetszett a taktikája? - húzogattam a szemöldököm.

- Kuss van. - nézett rám csúnyán, mosolyom szélesebb lett.

- Vagy talán ... - nem fejezhettem be, ugyanis egy rövid csókkal elhallgattatott. - Jó módja annak, hogy tudatomra add, hogy be kell fognom.

- De hát mondtam is, hogy kuss. - vonta össze szemöldökét.

- Nem bánom. - vágtam angyali pofát.

A következő pillanatban megszólalt a kapucsengő, Niall rögtön felpattant, hogy nyissa ki a futárnak az ajtót.

- Gemma, ez neked jött. - tért vissza egy levéllel a kezében.

- Miért kapok én egy levelet a kórháztól? - vontam fel a szemöldököm, majd felbontottam a borítékot.

Gyorsan átfutottam a sorokat, mikor a végére értem a szívem megállt pár pillanatra.

- Ez nem lehet igaz. - suttogtam, majd önkívületi állapotban pattantam fel, és mentem a lakásunkig.

Rekordsebességgel viharoztam a szobámig, kikaptam az egyik nagyobb táskám a szekrényből, belehajítottam találomra pár ruhát, meg ami szükséges volt, de mielőtt behúztam volna a cipzárt, ez kéz az enyémre kulcsolódott, a tulajdonosa pedig megfordított.

- Haza kell mennem. - néztem fel a szemébe.

- Először is vegyél egy mély levegőt és nyugodj meg. Hogy akarsz eljutni New Yorkig este tízkor? Ilyenkor már nincs járat, Gem. - ébresztett fel képzelődéseimből.

- De a szüleim eszméletlenül fekszenek a kórházban, Harry! Ott kell lennem. - néztem kérlelően a szemébe.

- Holnap ott leszel. Csekkolom a járatokat, és foglalok két jegyet. De ma nem mész sehova.

- Miért kettőt? - értetlenkedtem.

- Szerinted hagylak ilyen állapotba magadra? - vonta fel a szemöldökét, majd magához húzott.

- Köszönöm, de nem szükséges velem jönnöd. - motyogtam.

- De, szükséges. - fonta karjait derekam köré, és egy puszit nyomott a homlokomra. - Szerintem jobb, ha most lefekszel. - szólt.

- Maradsz itt? - néztem rá kiskutyaszemekkel, felnevetett.

- Ha ennyire szeretnéd... - vacillált.

- Óó, hagyjuk már, te nem szeretnéd? - vigyorogtam rá.

- Nem mondtam fél szóval sem. - adott egy hosszú puszit a számra, majd elhajolt tőlem. - Fél órát kérek, és itt leszek.

- Addig lezuhanyzok én is. - bólintott, majd ellépve tőlem, elhagyta a szobám.

Idegesen kapkodtam ki egy pizsamának való felsőt és gatyát. Állapotom inkább egy bolondéhoz volt közelebb, mint egy 18 éves lányéhoz. Hiába, ha ugrok valamiért, az a valami a családom és a barátaim. Ők szentek és sérthetetlenek.

Anya és apa autóbalesetet szenvedtek, mindketten eszméletlenül fekszenek a kórházban. Muszáj volt haza menni. De erre várnom kell egész holnap reggelig... Messze van az még.

Viszonylag gyorsan lezuhanyoztam, majd átöltöztem pizsamába, és bebújtam az ágyamba. Elgondolkodtam azon, hogy mi fog várni rám ha odaérek, próbáltam felkészülni.

Mélázásomat a zár kattanása zavarta meg. Az ajtón belépett Harry, majd gondosan becsukva maga mögött azt, bebújt mellém az ágyba.

- Sky és Will lerendezték a dolgaikat. Megállapodtak egy beszélőviszonynál. Még mindig több a semminél. - tájékoztatott.

- Legalább nem kaparják ki egymás szemét. - sóhajtottam. - Jó éjt. - hajoltam közelebb az arcához, és megcsókoltam.

- Neked is. - mosolyodott el. Fejemet a mellkasára döntöttem, míg ő átölelte a derekam.

Azzal a tudattal aludtam el, hogy holnap talán életem egyik legnehezebb napja lesz.

42./A vakáció/

Sziasztok:)

Le ne üssetek amiért nem volt rész szerdán, de hulla voltam, és ihletem sem volt. De azért ma hoztam nektek részt.:D A rövidségért elnézést.^^"

Köszönöm a komikat, és jó olvasást kívánok.:)

Timi.:D

UI: Ezen kívül még nyolc...

Három hónap múlva:

Az ébresztőórám most sem kímélt: pontban hétkor eszeveszett csengéssel adta tudatomra, hogy ismét forgatásra kell mennünk.

Monoton üzemmódban végeztem el reggeli teendőimet, majd mentem ki a konyhába reggelizni.

Mostanában semmi érdekes nem történik, mindenki hulla a napi 12-14 óra forgatástól, a hangulatot pedig az is nyomasztja, hogy jó pár hete a csapat erősen feloszlik: Will tábora (Justin, Matt, Kevin, Carter, habár ez utóbbi "ingázik") és Skyler tábora (értelemszerűen a többiek).

Hogy ez miért van? Még anno, Sky születésnapján megjelent Scarlett, és szépen felborította az amúgy tökéletes rendet, ami miatt Will és Skyler szakítottak. Aztán Will fülébe jutott, hogy Sky rögtön a szakítás utáni napon lefeküdt Zayn-nel. Ebből aztán baromi nagy cirkusz lett, Will leribancozta Skyler-t, aki kikérte magának, hogy ő (azaz Will) csalta meg, nem pedig fordítva. Végül a kedélyek úgy csillapodtak, hogy Nina megígérte, hogy kicsapja mindkét balhést, ha nem csillapodnak.

Ezek után aztán Skyler érzelmi roncs lett, valóságos élőhalottá változott. És ekkor jött be a képbe Zayn. Nem tudom, hogy csinálta, de az biztos, hogy Sky teljesen megváltozott. Mármint a lelki állapota.

- Reggelt. - zökkentett ki gondolatmenetemből barátnőm hangja.

- Szia. - intettem bénán, ugyanis a szendvicsem a kezembe volt.

- Mi a program? - kent meg egy szeletkenyeret nutellával Sky.

- Forgatás. - sóhajtottam. - Mi lehet más? Jéé, rímelt. - vigyorogtam, mire felnevetett.

- Lökött vagy.

- Mondj olyat, amit nem tudok. - vontam vállat.

- Elkésünk. - vágta rá.

- Ismétlem, olyat amit nem tudok. - válaszul csak megforgatta szemeit, majd gyorsan megette a reggelijét, és beugrált (szó szerint) a szobájába.

Lent aztán gyülekező volt a busz előtt. Zayn csókkal üdvözölte Skyler-t (a körülményekhez képest igen szépen ível fölfelé a kapcsolatuk), és én is megkaptam az enyémet Harry-től.

- Niiiiiiiina. - rohanta le Niall, amint kilépett a kapun. - Ugye tudod, hogy szeretünk? - vetette be a kiskutyaszemeit.

- Nem vakációzunk. - rázta meg Nin a fejét.

- Megszívtad. - röhögött Louis.

- Ez felháborító! - csattant fel Niall.

- Aláírtad a papírt. - vigyorgott rá Nina. A szőke srác összeszűkítette szemeit.

- Nem gondoltam volna még akkor decemberben, hogy mostanára hulla leszek. - kérte ki magának.

- Lapos a pofikád. Na, nyomás. - mutatott a buszra.

- De... - próbált kontrázni Niall, de látva pótanyánk nézését, szó nélkül mászott a csodajárgányra.

Visszafojtott röhögéssel vágódtunk le az ülésekbe. Amiket Niall tud...

Délután:

- De kérleeeek. - nyújtotta el a szó végét.

- A jóég megáld, Niall, értsd meg, hogy nem megyünk Finnországba. Az eszem megáll. - csapott Nina a homlokára.

Hiába, ha a szöszi valamit a fejébe vesz, azt bizony gőzerővel próbálja megvalósítani. Ilyen volt a finnországi vakációzás is. Miután Nina mindegyik eddigi lehetőségre nemet mondott (Spanyolország, Portugália, Olaszország, Monaco, Franciaország, Svájc, Svédország), Niall bepróbálkozott Finnországgal is. Sikertelen küldetés. Nina-t meggyőzni kábé olyan feladat, mint lefutni egy maratont, és a végére nem kifáradni.

- Akkor kérünk egy két napos szünetet, és megyünk ide a tengerpartra. - alkudozott Niall.

- Ez beteg. - nevetett fel Harry.

- Egy, és mehettek. - mondta Nin.

- Három. - folytatta Niall.

- Egy.

- Négy.

- Egy.

- Négy.

- Kettő.

- Öt. - vágta rá a srác, néhány statiszta mosolyogva megrázta a fejét. - És jöhetsz te is. - tette hozzá vigyorogva.

- Mi az, hogy jöhetek? Még jó, hogy menni fogok. - jelentette ki Nina. - De nem fogunk hazarohanni, bérelünk szobákat. - tette hozzá sóhajtva.

- Akkor megyünk? - Nina szem forgatva bólintott, mire Niall egy örömkiáltás kiséretében, cuppanóst nyomott az arcára.

A fiúk, hülyék módján, de mit is vártunk el tőlük, húú-zni kezdtek, mire Niall vigyorogva jött szerény társaságunkhoz.

- Én mondtam, hogy megyünk.

- Igen, Einstein vagy. - veregette meg Louis a vállát.

- Előre letisztázom, hogy velem alszol. - ölelt át hátulról Harry, állát megtámasztotta a vállamon. Felnevettem.

- Nem fogok veled aludni, kiszökök éjjel. - szemtelenül vigyorogva néztem egyre komolyabb arcát, majd felröhögtem. - Hülye vagy. Veled alszom.

- Tudtam én. - vigyorodott el győztesen. Na, erre kíváncsi leszek.

41./Beszélnivalók../

Sziasztok népség!^^

Most jöttem haza színházból, szóval nem vagyok éppen formámban, a rész is kicsit úgymond furcsa lett. Elnézést.:$

Innen is boldog születésnapot akarok kívánni Fanninak!:DD♥

Jó olvasást kívánok!^^

Timi:D

UI: Az a fej.... pótolhatatlan.x"D De olyan cuki.*-*

Gemma szemszöge:

- Nekem tűnik csak, vagy túl nagy a csend? - vonta fel az egyik szemöldökét Louis, és beleharapott a gofrijába.

- Amíg védekeznek, nincs baj. - vontam vállat nemtörődöm stílusban.

- Kicsit perverz az agyad, nem gondolod? - kérdezte mellőlem Harry.

- Nem. - vigyorogtam rá.

- Ó, de igen. Szerintem csak filmeznek. - vonta meg a vállát, mire én is, Louis is hitetlenkedve néztünk rá.

- Te csak filmet néznél? - kérdezte az utóbbi.

- Attól függ ki lenne fent. - pislogott angyalian Harry.

- Szerintem nem függne, csak jó csaj legyen. - röhögött Lou.

- Na, és még én vagyok a perverz. - háborodtam fel.

- Bizony. - bólintottak mindketten, mire reménytelenül megráztam a fejem.

- Áhááá. - néztem vigyorogva Louis-ra, amit egy adag értetlen pillantással viszonzott.

- Kellene értsem mi bajod? - kérdezte.

- Csak eszembe jutott valami. - legyintettem, és államat a tenyerembe támasztva könyököltem fel az asztalra.

- Na, és mi, hogy így vigyorogsz?

- Semmi érdekes.

- Nők és az értelmesség. - forgatta meg a szemeit.

- Csak most nincs kedvem említeni. - kontráztam. Louis összevont szemöldökkel, míg Harry értetlenül meredt rám.

- Ti is tudjátok, ugye, hogy újabban maga az értelem a beszélgetésetek tartalma? - kérdezte az utóbbi.

- Igen, tudjuk. - bólogatott egyetértően Louis. Megszólalt a csengő, mire Harry felpattant, és kiviharzott az ajtóhoz. - Na, mondjad csak. - biztatott Louis.

- Ha az ember mondja neked, hogy egy kék csík lesz a hátán, rögtön a legrosszabbra gondolsz. De még én vagyok a perverz. - vigyorogtam rá, arra az estére utalva, amikor nekinyomott a falnak. Azért fájt.

- Áááá, és ez neked most jut eszedbe. Jó, megjegyeztem. - húzta fel sértetten az orrát.

- Nem fog, Tomlinson. - röhögtem fel, majd kimentem a konyhából, és a hálók fele vettem az irányt. Harry akkor jött le a lépcsőn. - Ki volt az ajtónál? - nyomtam egy puszit a szájára.

- Nem tudom, Nina-t kereste. - vont vállat. - Amúgy tényleg nagyon csendes fent a környék. - biccentett.

- És most hogy öltözök át? - mutattam a rajtam levő toppra és shortra, ugyanis bennük aludtam, és a többi ruhám ott van, ahol Sky. Zavarni meg nem akarok.

- Szerintem csak később fogsz. - nevetett fel, majd derekamtól fogva a nappaliba vezetett, és a kanapéra ültünk.

Unottan kezdte el kapcsolgatni a tévét, azonban amikor átugrott egy mesecsatornán, valaki hátulról nemes egyszerűen kicsavarta a kezéből a távirányítót.

- Héé! - nézett a tettesre Harry.

- Mit akarsz? - kapcsolt vissza Louis a mesére, és Harry mellé ült. - Spongyabob megy, ezt nézzük. - jelentette ki.

- Ne már, Louiis. - próbálta visszaszerezni a távirányítót.

- Hagyd, mert nem hallom a mesét. - böktem a tévére.

- Te is? - nézett rám nagy szemekkel. - Ááárulóóó! Megjegyeztelek. - mutatott az ő, majd az én szemeimre két ujjával, és elhagyta a nappalit.

- Úú, büntetést kapsz. - nyújtotta ki Louis rám a nyelvét.

- A pofád lapos, és nézed a mesét! - parancsoltam rá.

Alig, hogy vége lett, a nappaliba belépett Skyler, kicsit búskomor arckifejezéssel, és lehuppant Louis és közém. Mi ketten csak érdeklődően meredtünk rá, hátha megszólal végre.

- Mi van? - kérdezte.

- Veled mi van? - kérdeztem vissza.

- Érthetőbben? - vonta fel a szemöldökét, mire kapott egy lesújtó pillantást. - Semmi nincs... rendben. - tette hozzá.

- Lou, egyedül hagynál minket? - kérdeztem.

- Mért? Bennem is megbízhat.

- De.. na. Ez olyan "lányos duma" lesz. - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.

- Ha azt tervezitek kitárgyalni, hogy Zayn-nek milyen taktikái vannak az ágyban, akkor húztam. - emelte fel a kezét védekezően. Észrevételeim szerint Skyler vörös lett, akár a főtt rák. Ami azt illeti, az az egy óra alatt, amíg fent voltak, simán lezavarhattak egy menetet, szóval meg sem lepődtem.

- Nem, mert én ebben nem vagyok tapasztalt, de húzzál kifelé. - mutattam a nappali ajtajára, mire amaz fújtatva ment ki.

Sky a tenyerébe temette arcát, és sóhajtott egyet.

- Na, most biztos azt hiszi rólam, hogy ribanc vagyok. - nézett ki két ujja mögül.

- Mért hinné?

- Nincs egy napja sem, hogy szakítottam Will-el, máris másik pasi ágyába bújtam.

- Igazából, Nina vendégszobáinak egyikébe voltatok, ha jól tudom. - mondtam, mire barátnőm a felkaromra csapott.

- Jó, jó, de most ez, hogy jön ki? Eddig Zayn-nel jól egyeztem, és nem tekintettem rá úgy, mintha a pasim lehetne. Ez most... szánalmas vagyok. - jelentette ki.

- Nem, dehogy. Szerintem csak felejteni akarod ami történt, vagy túl sok perverzség volt a filmben, amit néztél. - bólintottam. - Figyelj. Ez hasonló azzal, ami történt anno abban a házibuliban, amit Ryan szervezett.

- Mármint veled és Louis-val? - bólintottam. - És ezzel mit akarsz mondani? - vonta össze a szemöldökét.

- Mára már úgy beszélünk róla, hogy nem is érdekli egyikünket sem. Nem verjük nagy dobra. Megtörtént, kész. - vontam vállat.

- Jó, de az van, hogy ti akkor azt sem tudtátok pontosan, hogy hol vagytok, de én magamnál voltam, jó, hogy robban a fejem a sírástól, de az más. Mégis...

- Kérdezhetek valamit, úgy, hogy megígéred, hogy nem csapsz agyon?

- Ez is kérdés volt, de mindegy, kérdezz.

- Szereted vagy egyáltalán picit is vonzódsz Zayn-hez? - tettem fel a költői kérdést, mire Sky elgondolkodott.

- Talán picit. - bizonytalanodott el.

- Akkor, ahogy Nina mondta: ezt nyomás megbeszélni. - álltam fel, és Sky-t is felhúztam. - Bele nem fogsz halni. - tettem hozzá, látva nyúzott képét.

Bólintott, majd vett egy mély levegőt, és, mint aki a halálba megy, elindult az emeletre.

- Nos? - jöttek be Harry és Louis a nappaliba.

- Megbeszélik. Rákötöttem, és lecsapom, ha nem szól semmit. - ültem vissza a kanapéra.

- Hidd el, tőled sok esetben félni lehet, tehát tuti beszélnek majd. - karolt át Harry, mire csak szúrósan néztem rá. - Húzom az agyad. - nevetett fel, és egy puszit nyomott a számra.

- Lökött. - csaptam rá a mellkasára, mire felszisszent.

- Ez az asszony veszélyes. - nézett a fotelben ülő Louis-ra.

- Én megmondtam. - röhögött fel az említett.

- Milyen jó tudni, hogy én vagyok a beszédtémátok. - csaptam a kanapéra.

- Neki nem áll be a szája. - bökött Lou Harry-re, mire amaz zavarba jött.

- Nem igaz, szoktunk másról is beszélni, mint a baseball.

- Utálod a baseball-t. - nézett rá Louis vigyorogva, mire felnevettem.

- Benézted, Styles. - néztem rá még mindig rázkódó vállakkal, mire én is kaptam egy adag gyilkos pillantást, de Harry volt olyan nagylelkű, hogy Louis-t majd' felszántotta tekintetével. Hiába, ilyenkor derülnek ki az igazi "kulisszatitkok".

40./Same mistakes/

Sziasztok!

Ide is elértünk, 40. fejezet.:) Nagyon köszönöm nektek, hogy biztattatok, és idáig eljutottam.^^

Akarom mondani, hogy ezen kívül még 10 fejezet és epilógus, és vége a történetnek.:/ Dee nincs kedvem depizni.^^"

Jó olvasást, és ne tépjetek majd meg, jó? Köszönöm.xD

Timi.:)

Ui: A kéép*-*

Skyler igazán idegesnek és nyúzottnak látszott, hangulata pedig könnyen rám is ragadt.

- Jó reggelt. - jött be nemsokára Nina is a konyhába, alig észrevehetőn megrázta a fejét, ahogy meglátta Sky állapotát. - Ma sem forgatunk. - jelentette ki, felmérve a helyzetet.

- Ne kivételezzetek, hogy ilyen vagyok most. Felőlem nyugodtan forgathatunk, összeszedem magam. - bólintott Skyler.

- Nem, nem. Ma megyek megnézni a fekvőbeteg állapotát. - utalt Nina a sofőrünkre. - Ti meg maradtok itt, és szépen letisztáztok mindent. - mondta, majd rám nézett. - Mindent. - ismételte meg önmagát.

Lehajtottam a fejem, tudtam, hogy Nina arra céloz, hogy meg kellene beszéljem Harry-vel is a bulin történteket. Mégis próbáltam kitérni.

- Niall-el már megbeszéltük. - néztem pótanyám szemébe, mire csak egy lesújtó pillantást kaptam. - A halál szájába kívánsz? - háborodtam fel.

- Nem én, miért?

- Nina, szerintem nem csak én nem úszom meg egybe, hanem még Niall-nek is baja esik. - ha valaki kihozza Harry-t a sodrából, az öt másodpercet kap, hogy elhúzza a csíkot.

- Megbeszélitek. - jelentette ki Nin, majd egy pohár narancslével elhagyta a konyhát.

- Mit kell megbeszéljetek? - kérdezte tele szájjal, a fejét köztem és Niall között kapkodva Sky.

- Elmentem. - állt fel a fiú, és hasonlóan mint Nina, kiment a helyiségből.

- Szóval? - fürkészett Sky, majd befalt egy újabb kanál müzlit.

- Tegnap megcsókolt. - kijelentésemre barátnőm sugarakban köpte ki a kaját. - Azért ilyen heves reakcióra nem számítottam. - pislogtam párat értetlenül.

- Hülye vagy?! Úristen, ebből nagyobb balhé lesz, mint amit tegnap lerendeztél Scarlett-el. - meresztett rám nagy szemeket.

- Szerinted én ezzel nem vagyok tisztába? - sóhajtottam.

- Más tudja? - kérdezett rá óvatosan.

- Liam. De azt mondja, hogy ha rajta múlik, ő tartja a száját. De ahogy látom Nina-t, ha én nem mondom el, akkor ő fogja megtenni helyettem. És akkor még rosszabb lenne. De nem akarom elmondani. - úgy nézhettem ki, mint valami kisgyerek amikor valami rosszat tett, és fel bevallani. Nos, rosszat tettem (azaz én nem, de az már nagyon nem segít), csak nem öt, hanem tizennyolc éves vagyok. Jól állunk.

- Figyu, Gem. Tényleg nem akarok több veszekedést. - forgatta meg a szemeit unottan, Will-re célozva. - De ha most nem mondod el, akkor addig fog furdalni a lelkiismeret, amíg ki nem kotyogod.

- Bár ne kellene elmondjam. - épp, hogy kiejtettem a mondatot a számon, egy hangos ajtócsapódás hallatszott. Skyler-rel egymásra néztünk, majd egyszerre pattantunk fel, és indultunk a hangforrás irányába.

- A gyerek teljesen meghibbant? - szaladtunk bele Zayn-be, aki felénk tartott.

- Kicsoda? - tettem fel a szerintem egyértelmű kérdést.

- Niall. - na, innen már mindent értettem.

- Ezt komolyan tőlem kérded? - nevettem fel kínosan. - Mellesleg, igen, meghibbant, mert eljárt a szája. - emeltem fel a hangom, hogy meghallja, még a csukott ajtón keresztül is.

- Elmondod neki? - biccentett, Harry-re célozva.

- El kellene.. - sóhajtottam. A bejárati ajtó nyílt, Harry és Louis léptek be a házba.

- Sziasztok. - az előbbi egy puszit nyomott az arcomra.

- Helló. - köszöntünk vissza mindhárman. Louis egy ismerős dallamot kezdett dúdolni.

- Az agyamra mész, Harry Styles. - jelentette ki végül, mi pedig furcsán néztünk rá. - Egész úton arra-vissza a Same mistakes-et üvöltette. - méregette összevont szemöldökkel Harry-t, én pedig Skyler-re néztem. Elhúzta a száját.

- Bocs, ilyen a hangulatom. - vonta meg a vállát Harry. - Gem, beszélhetnénk? - fordult felém, bennem pedig egy pillanatra megállt az ütő. Most vagy soha alapon bólintottam, mire a kert felé bökött.

A reggeli levegő hűvös volt, összébb húztam magamon a felsőm. Leültünk a hintaágyra, s pár percig csendben meredtünk magunk elé.

- Tegnap... - kezdett bele végül - ...vad buli volt. - fejezte be megkezdett mondatát.

- Szerintem tudom mire akarsz kilyukadni. - bólintottam. Némiképp megnyugtatott, hogy ő is hasonlót akar mondani, mint én. Ugye furcsa vagyok?

- Tudod? - nézett rám értetlenül. - Elmondta neked valaki?

- Nem, csak az a izé, hogy szerintem egy cipőben járunk. - vallottam be végül.

- Akarom tudni? - kérdezett, én pedig kínosan felnevettem.

- Szerintem nem. - ráztam meg a fejem.

- De meg fogom tudni. - szögezte le.

- Egyetértesz velem, hogy ilyen furcsa beszélgetésünk még nem volt? - vonta fel a szemöldökét.

- Egyet is én. - bólintott. - De, most komolyan... ki volt és mit csinált? - komolyodott meg.

- Ő és nem sokat. - mondtam.

- Ki az az ő?

- Hát ő. - igazán értelmesek vagyunk, ugye?

- Gemma, nincs kedvem találgatni. - rázta meg a fejét. - Niall volt, ugye? - döbbenten nyitottam a számat, de meglepettségemben csak hápogni tudtam. _{(Ki nem hagyhattam.^^""")}

- Honnan tudtad? - hajtottam le a fejem.

- Túl furcsán viselkedett a gyerek, amikor összefutottam vele tegnap. - röhögött fel.

- Akkor.. nem haragszol? - kérdeztem tétován.

- Nem. - ölelt át, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Akkor jó. - sóhajtottam egyet. - De én nem vagyok mindentudó, tehát nyugodtan elárulhatod, hogy ki volt a szerencsés helyettesem. - vigyorogtam rá.

- Ne mondj ilyet. - rázta meg a fejét. - Amúgy nem mondom meg.

- Hééé, de te tudod. - vontam össze a szemöldököm.

- De nem te mondtad meg.

- De rávághattam volna, hogy nem igaz. - kontráztam.

- Jó. - sóhajtott nagyot. - De ki fogsz akadni. És előre szólok, hogy ő volt az, nem én.

- A nevet kérem. - jelentettem ki hivatalos hangnemben.

- Scarlett. - ahogy kiejtette a nevet a száján, szemem a hatszorosára guvadt, és ha uhú-zni kezdek, akkor még bagolynak is el lehet könyvelni.

Megfagyott bennem a vér, az agyam kikapcsolt, és elborították különféle gyilkossági tervek. Legszívesebben egy csepp vízbe fojtottam volna meg azt a személyt, akit egykoron barátomként emlegettem. De nem az volt. Nem azt mutatta. És a tegnap esti húzása(ival) felidegesített. Megértem, hogy nekem akar rosszat, és csak úgy letámadja a barátom. De az idegeimet feszíti, ha a barátnőm pasijára is rámászik, ezzel tönkretéve egy jó ideje tartó kapcsolatot.

- Gemma. - lóbálta meg a szemem előtt Harry a kezét, mire visszatértem a valóságba. - Jól vagy? - kérdezte.

- Igen. - magamat is megleptem cérnavékony hangomat hallva.

- Nem úgy tűnik. - állapította meg, majd magához húzott. - Bocsánat. - temette arcát a nyakamba, leheletétől kirázott a hideg.

- A Same mistakes most tényleg illik ide. - röhögtem fel kínosan.

- Nem történt meg egyik sem, jó? - kérdezte elhajolva, habár inkább kijelentésnek volt mondható.

- Scarlett-el még van dumám. - bólintottam a távolba meredve.

- Kellett nekem eljárjon a szám. - harapott rá az alsó ajkára.

- Igen, ha nem akartál későbbi veszekedést. - vigyorogtam rá. Megrázta a fejét, és egy csókot nyomott ajkaimra.

- Skyler-rel mi van? - kérdezte.

- Az van, hogy legszívesebben máglyán égetné el Scarlett-et.

- Azt én is tenném. - bólintott rá az ajánlatra.

- Elhiszem. - nevettem fel. - Szerintem most szüksége lesz egy kis törődésre. Mármint Sky-nek. - tettem hozzá.

- Ez esetben. Főzzünk! - csillant fel a szeme.

- Jól van. - kuncogtam, majd felálltam, és elindultam be.

Fél óra múlva

Zayn szemszöge:

- Zayn, felvinnéd ezt Skyler-nek? - nyomott a kezembe Gemma egy forró bögrét.

- Áááú, baszki, ez süt. - fogtam meg a másik kezemmel gyorsan a bögre fülét.

- Okos vagy, alig készült, normális, hogy nem hideg. - forgatta meg Louis a szemét.

- Kösz. - dünnyögtem, majd megindultam a löttyel az emeletre. bekopogtam Sky ideiglenes szobájába.

- Gyere. - hangzott a válasz, bedugtam a fejem. - Zayn. - üdvözölt egy biccentéssel, majd újra a tévének szentelte figyelmét. Nők.

Beljebb mentem, letettem a gőzölgő italt az éjjeliszekrényre, majd a tévére pillantottam.

- Még mielőtt mondanál valamit, ez a legértelmesebb, amit kaptam. - utalt a rajzfilmre, amelyik épp ment. - Amúgy köszi a teát. - mosolygott rám, majd elvette a helyéről, de amint felült, kiöntötte a felét az ágyra.

- Na, ügyes vagy. - nevettem fel.

- Ezzel most mit kellene csináljak? - nézett a hatalmas foltra.

- Most vagy teszed magad, vagy tényleg kicsi az értelmi szinted. Viszed a szennyesbe szépen. - elvettem tőle a félig üres bögrét, és felhúztam az ágyból.

Szerintem kicsit furcsállta cselekedetem, mert értetlenül nézett rám, majd a kezemre, amelyik még mindig fogta az övét, végül ismét a szemembe.

El nem engedve a kezét engedtem le az enyémet, majd egy kicsit magamhoz húzva Sky-t, s kicsit hezitálva ugyan, megcsókoltam őt.

39./Balhé/

Sziasztok!

Nagyon köszönöm a kommenteket, igazán jól esnek.:) Nincs különösebb hozzáfűznivalóm a részhez, csak annyit, hogy szerintem ez elég jó lett.:D

Jó olvasást kívánok nektek.

Timi.:)

Annyira ledöbbentem, hogy hirtelen azt sem tudtam pontosan, hogy mit csináljak. Pár másodperc kellett, míg kapcsolt az agyam, hogy ez bizony így nem helyes, de amikor toltam volna el magamtól a szöszit, valaki egy köhintéssel szólt közbe.

- Nem akarok zavarni, habár fogalmam sincs mi az egész kettőtök között, csak tudatodra akartam adni Gemma, hogy van plusz egy fő, aki nem nagyon illik ide. - méregetett minket gyanúsan Liam.

- Ez nem az aminek látszik. - mentegetőztem a szokásos sablonszöveggel, habár tudtam, hogy úgy hangzik mintha valami béna filmben játszanék.

- Tényleg? Pedig nagyon úgy látszik, hogy több vasat tartasz a tűzbe egyszerre. - tette karba kezeit Liam, és nekidőlt a konyha ajtófélfájának.

- Én ugyan nem. Niall magyarázza meg inkább, mert magam sem értem most már, hogy mi történik itt.

- Ez... én... izé... bocs. - nyögte ki nagy nehezen, én pedig megráztam a fejem.

- Semmi kedvem hallani, ahogy veszekedtek, de akarok mondani pár dolgot. - mutatott rám Liam. - Veled még beszédem lesz később. - veregette meg barátja hátát, majd a földszinti mosdó felé bökött. - Remélem ennek nem az lesz a vége, hogy valaki ránk nyit, amikor letámadnál éppen. - jegyezte meg enyhe éllel a hangjában.

- Liam, most komolyan ribancnak hiszel te is? - ültem le a kád szélére, míg ő a vécé lehajtott fedelén foglalt helyet.

- Nem, én nem ezt mondtam. Csak nagyon úgy tűnik, hogy be akarod csapni Harry-t.

- Pedig nem ez a szándékom. Most tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha olvasnám a hazugságot, de se nem olvasom, se nem hazudok, Niall támadott le. Az okot még nem tudom, de nem is akarom. Ami pedig Harry-t illeti... - összeszorítottam a fogam, nem akartam tudni, hogy miként fog erre reagálni. Hirtelen lepergett a szemem előtt minden lehetséges reakció. Egyik sem ígért túl sok jót.

- Most őszintén, szerinted nem akad ki, ha megtudja? Inkább beszéld meg Niall-el is, és hallgassatok, én tartom a szám, ha kell, nem vagyok olyan, hogy kipletykáljalak titeket. Főleg nem ilyen helyzetben. - ígérte meg Liam.

- Én el nem mondom. - ráztam meg hevesen a fejem. - Amúgy beszéltél valami vendégről. - váltottam témát, mert nem volt kedvem azon filózni, hogy milyen arccal fog majd dobni Harry. Eljön majd annak is az ideje...

- Igen, azt látnod kell. És nem lesz jó. - állt fel, és az ajtóhoz ment. - Nem jössz? - kérdésére észbe kaptam, felpattantam a helyemről, és követtem őt egész a nappaliig.

Síri csönd volt, a zene nagyon halkan ment, alig lehetett hallani, a szoba közepén pedig Skyler és Will álltak, az előbbi elhűlten méregetve barátját, aki igyekezett felkészülni arra, hogy mi vár rá. A köréjük gyűlt tömeg érdeklődve, és szájtátva figyelte az eseményeket, csak egy ember volt, aki vigyorgott. Egy, a jobb sarokba, egy akit akárhol megismerek.

- Te mit keresel itt? - böktem a lány felé, mire mindenki minket kezdett bámulni.

- Jöttem. A barátomhoz. - vigyorgott még mindig, mellettem pedig Will ökölbe szorította a kezét, és az arcán rángó izmokból ítélve, a fogát is összeszorította. Skyler kínosan felnevetett.

- A barátodat, mi? - fordult ő is a jövevénnyel szembe, így hárman néztünk rá úgy, mint akit eltemetnénk legszívesebben.

- Igen, miért, rosszat mondtam? - tette a meglepődött, ártatlan angyalt.

- Ugyan, kérlek, Scarlett, ne alázd már így magad. - legyintettem türelmetlenül. - Ha más nem is, de én nagyon jól tudom, hogy csak azért vagy itt, hogy bekavarj. Hihetetlen egy női személy tudsz lenni. Más szóval élve, szánalmas. - rántottam vállat nemtörődöm stílusban.

- Ha én szánalmas vagyok, rád új jelzőt kell találni. - vágta hozzám a szavakat.

- Mégis miért találjanak új szót rám? Csak, mert eljöttem otthonról, azért, hogy legyek valaki, és azért, hogy kövessem az álmaimat? És, igen, te vagy a szánalmas, és a kétszínűt még csak nem is említettem. - kaptam észbe hirtelen. A vita úgy látszott, hogy lassan köztem és Scarlett között, nem pedig Will és Sky között lesz.

- És mégis mért vagyok én kétszínű? - vonta fel a szemöldökét.

- Kezdetben támogattál, sőt biztattál, hogy nevezzek már be a válogatásra. Most pedig, mintha nem is te lennél, úgy jössz, és bekavarsz, ahová csak tudsz. Már elnézést, de akkora ne is mondjam mi lettél, amióta eljöttem New Yorkból, hogy itt már csak egy orvos tud segíteni. - vágtam vissza

- És te, mégis milyen lettél, Gemma? Olyan lüke csak nem vagy, hogy ne gyere rá, hogy nagyon sok szempontból változtál.

- Például? - tettem karba a kezem, és felkészültem, hogy most aztán fűt, fát összehord, hogy alátámassza igazát.

- Például, olyan lettél, hogy már rád sem ismerek. Hatalmas bulikba jársz, hatalmas társasággal, és minden nap mással lehet téged a címlapokon látni. Már mondtam amikor otthon voltál, és most is mondom, hogy kész kurva lettél, már meg se haragudj.

- Minden nap mással látni a címlapon? Nem is látsz mindennap a címlapon, a hírek jó háromnegyede pedig szimplán pletyka. Mit akarsz többet, Scarlett? - hangomból sütött a szánalom.

- Na, így nem értjük meg egymást. - rázta a fejét. - Akkor helyesbítek kedvedért, Miss Collins. Akárhányszor kerülsz címlapra, mindig mással, és mindig sztárral, csak a legjobbak közül, tudjuk, hogy rafinált az ízlésed. - gúnyolódott.

- Ne beszélj így velem, ha megkérhetlek. - szűrtem ki a fogaim között, és komolyan közel voltam a robbanáshoz. - És mint elmondtam már egyszer, azok nagy része pletyka. Betűzzem? P-l-e-ty-k-a. Pletyka. - ha ő így, én is.

- Jó, tegyük fel, az pletyka volt, amikor még az első hetekben összehozott a sajtó Liam-mel. - bólintottam. - De azt már nem tagadhatod le, ha akarnád sem, hogy a múltkori buliban, amit Louis-val műveltetek, az nem igaz. - mondta. A kis helyiségben megfagyott a levegő, és mivel az előbb említett fiú Scarlett mögül figyelte az eseményeket, tökéletesen ráláttam. Az arca, mintha csak erre tudott volna koncentrálni, egyet sugallt: lecsapom. Louis-t nem könnyű kihozni a sodrából, de úgy látszik Scar mindenre képes.

- Mondd, Scarlett, szoktál te nézni tévét? - karolta át Justin. A lány kimérten bólintott egyet. - Nos, ha tévézni szoktál, lehetetlen, hogy nem láttad a Garnier reklámját.

- De láttam. Mi köze hozzám? - nézett rá furcsán Scar.

- Az, hogy talán megfogadhatnád a mottóját a jövőben: törődj magaddal! - veregette vállon, majd szimplán kikerülve a tömeget, kilépett a nappaliból.

- Cch. - prüszkölt fel sértődötten. - Eddig is megfogadtam, ezután is megfogom. - dobta hátra a haját. - És Will, szerintem egyértelmű, hogy közöttünk itt és most vége. - biccentett, majd felkapta a táskáját, és sietős léptekkel távozott.

Már-már fellélegeztem, hogy végre vége, azonban még volt tisztázni való egyeseknél.

- Tehát most szakít veled? - kérdezte Sky Will-től, arcán pedig lefolyt egy könnycsepp. - Akkor nem mondok újdonságot, hogy én is. - törölte le a csuklójával könnyeit. - Nem mellékesen, megrohadhatsz, William Anderson. - kerülte ki, és felszaladt az emeletre. Fejcsóválva néztem Will-re, majd barátnőm után indultam.

Zokogva találtam meg a fenti hálószobák egyikében.

- Sky. - öleltem át, ő pedig még jobban sírni kezdett. - Tudom, hogy ez banális, de ne sírj. Egy fiúért soha. Nem éri meg. - ráztam meg a fejem. Pont én beszélek? Na, mindegy.

- Ilyen szemetet nem látott még a világ. - hüppögött. Körülnéztem a szobában, az ágy melletti komódon egy doboz zsebkendőt pillantottam meg, elvettem, és az egyik zsepit Skyler kezébe nyomtam. - Hülye köcsög. _(Szabi:DD)

Ezt követően legalább öt percig hallgattam, ahogy barátnőm minden rossz tulajdonságot összehordva szidja Will-t. Tudtam, hogy nem lehet könnyű neki látni, hogy a barátja megcsalja a szeme előtt, ráadásul a születésnapján, de tudtam, hogy Scarlett direkt húzása volt, ezzel pedig nekem próbálta bizonyítani, hogy több vizet tud felkavarni, mint egy hurrikán. Micsoda hasonlat...

Másnap reggel:

A fenének sem volt kedve a tegnap történtek után hazabandukolni, épp ezért kikértük Nina-tól az összes létező szobát, így kényelmesen elfértünk mind.

Reggel nyolc órára aztán a társaság egyik fele még aludt, a másik fele pedig már megunta az életet. Beszélek itt Louis-ról, és Harry-ről, akik már korán kellett felkeljenek, hogy kivigyék a reptérre Sky szüleit és barátait. Nehéz az élet a sofőrünk nélkül (míg mi N.Y.-ban voltunk, balesetet szenvedett, ezért kórházban van, és lesz egy ideig).

Amikor felkeltem, szabályszerűen belebotlottam Justinba, Kevinbe, Mattbe és Will-be, akik úgy döntöttek, hogy elgyalogolnak a lakásig, nem volt kedvük reggeli cirkuszra.

A konyhába leérve Niall-t pillantottam meg, épp reggelizett.

- Jó reggelt. - köszöntem.

- Neked is. - biccentett óvatosan. Ennyire félnének tőlem az emberek?

- Figyelj. - ültem le az étkezőasztalhoz, kezemben egy bögre kávéval. - Nem akarok sem üvöltözni veled, sem magyarázatot nem akarok hallani, legalábbis ma biztos nem, de felejtsük el, jó? - kérdeztem, és belekortyoltam a frissen főtt, kesernyés ízű italba.

- Rendben. - bólintott megkönnyebbülve.

- Öö.. helló. - köszönt Sky, a hűtőhöz lépett, kivette a narancslevet, és jó erősen becsapta az ajtót maga mögött. Elhúztam a számat, magamnak pedig megjósoltam, hogy nehéz nap lesz a mai.

38./C'mon Barbie, let's go party/+ Díjak

Sziasztok! ^^ Először is azzal kezdeném, hogy ez a bevezető nagyon, nagyon hosszú lesz. xD

Másodjára, boldog születésnapot, Tina!! :DD

Aztán.... Szerintem nem csak én tapasztaltam, hogy mostanában valóságos díjesők szabadulnak el a blogokon. ^^ Nos, én is kaptam, szám szerint három (!!! O.O) fajtát, amiket nagyon köszönök.*-*

Akkor kezdeném is külön-külön mindegyiket megköszönni, küldeni, stb., stb. ^^

Díj #1

1. Tedd ki a képet a blogodra.

2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!

Köszönöm szépen kishercegno, Lily Morgan, Black_Butterfly, hableany, wonderfull_life, 1wolfgirl1, szabii., sarah9619, littlesemy, Zitussh, PöSzöcske, anonymimi, tinaahh, Meme1998 , BigSmilyGirl, Roxi_44 !*-*

3. Írj 6 dolgot magadról!

- hihetetlenül makacs vagyok, és perverz ^^

- szerintem még nem tudják csak azok, akikkel tartom a kapcsolatot, de Romániában élek ^^

- NEM voltam, NEM vagyok, és NEM leszek SOHASEM Belieber^^ 1D forever:DD

- a legtöbb igazi barátomat a blogok által ismertem meg^^

- egy, erős, és örökké rendíthetetlen mániám van, névszerint Eurovision-mánia ^^ komolyan, hülyének lehet nézni, de évről évre tűkön ülve követem:DD

- végül, de nem utolsó sorban.... ööö.... nem szeretnék megtanulni zongorázni, és ezt nagyon muszáj volt ide leírjam most ^^""""""""""""""""""

4. Küldd tovább 5 írónak linkkel együtt!

1wolfgirl1

tinaahh

szabii.

SophieBliss

Zitussh

5. Hagyj megjegyzést a blogukon!

Intézkedem.:D

Díj #2

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!

Köszönöm SophieBliss, anettxd

3. Küldd tovább azoknak a blog íróknak, akik szerinted megérdemlik!

Dorothy97
hableany
Lily Morgan
sarah9619

4. Hagyj megjegyzést a blogukon!

Folyamatban.

Díj #3

1. Értesítsd a bloggert, aki adja, hogy megkaptad!

2. Tedd ki a blogodra!

3. Írj le 6 dolgot magadról!

Fent le van már írva hat dolog, nem ismétlek.xD

4. Írd ki, hogy kitől kaptad!

Köszönöm szépen SophieBliss, Ipswitch06, littlesemy!

5. Add tovább 4 - azaz négy - írónak!

kishercegno

wonderfull_life

tszvi8

(tudom, ez csak 3:$)

6. Írd ki a szabályokat, hogy mindenki tudja.

7. Értesítsd a díjazottakat!

Folyamatban.

Nos, köszönöm tényleg mindenkitől a díjakat, és fúú.*-*

Na, elegetek van belőlem, hagylak titeket olvasni, és ezzel csak az időt szerettem volna húzni, mivel le leszek csapva. xD^^

Jó olvasást.:D

Timi.^^

A hétfői nap szinte elrepült: forgatás, Skyler lekötése amíg a többiek megveszik a szükséges díszeket, végül aztán közös vacsora.

Nina jóvoltából majdnem lebuktunk, ugyanis eljárt a szája, hogy várja a bulit, amire Sky legalább ötször rákérdett a következő percben, hogy milyen bulit. Nem vagyunk mi szemtelenek Nina-val, de látni kellett volna a tizenegy dühös, illetve gyilkos tekintetet, amik rámeredtek akkor.

Kedd reggel aztán, mint akit ágyúból lőttek ki, úgy keltem fel. Gyors zuhany, kikaptam egy, az időjárásnak megfelelő összeállítást, és rohantam is Liam-ékhez. Náluk voltak a díszek.

- Pedig olyan jó lett volna, ha Sky két nappal hamarabb születik. - kaptam el az utolsó mondatot Niall szájából.

- Élek. - robbantam be a konyhába. - Mért lett volna jó? - néztem a szöszire, aki megvonta a vállát.

- Bolondok napja. - vigyorgott. A homlokomra csaptam. Még jó, hogy vasárnap megúsztam a szívatást.

- Itt a torta. - vette ki a hűtőből a tejszínhabos süteményt Zayn.

- Van benne répa? - csillant fel Louis szeme.

- Nincs. - vágtuk rá egyszerre.

- Óó. - szomorodott el, majd elkezdte rágni a kezében levő, előbb említett imádott zöldséget.

- Szép jó reggelt. - jelentek meg a konyhába Matt, Kevin és Justin.

- Helló. Sziasztok. Répa. - hangzottak a visszaköszönések.

- Will, Carter, Harry? - nézett körbe Matt.

- Én itt. - bújt elő a fal mögül az utóbbi göndör feje, majd nemsokára már mellettem volt.

Pár perc múlva aztán teljes volt a létszám, Carter és Will is megérkeztek.

- Akkor Will-re szorul Skyler távol tartása a háztól egész ötig, mi meg addig elleszünk itt. - közölte Carter a feladatot.

- És mit csináljak én vele kerek hat órán keresztül? - meresztett ránk bagolyszemeket Will.

- Vidd ebédelni. - javasolta Liam.

- Utána?

- Film. - vágta rá Louis.

- Na, és a maradék három és fél órában?

- Még egy film, meg még egy film, és végül egy hosszú-hosszú séta a házig. - vigyorgott rá Zayn.

- Kösz. - biccentett Will sóhajtva.

- Nincs mit. - mosolygott Lou szerényen. Néha úgy néz ki, mint akinek nem több tíznél az IQ-ja.

Will nemsokára elhagyta körünket (azért nem temetjük még), mi pedig egyetértettünk abban, hogy ez lesz a leghosszabb randija.

Kettőig lustultunk, aztán amikor már mindenki legalább a nyolcadik muffin-t tömte magába, Carter mérgesen felállott.

- Na, mindenki szedelőzködik, ez így nem állapot, indulunk. - szögezte le, aztán még elvett egy utolsó sütit. Ennyit erről, emberek.

Utólag, egyébként, a helyszínt átváltoztattuk Nina házára: tágas, elférnek benne a New Yorkból érkezők is, meg mi is, jobban fel lehet szerelni a hangfalakat, és egyebek. A lényeg: Sky 18. születésnapi bulija elég nagy lesz.

Odaérve a házhoz, Lisa (Skyler anyja) rögtön felajánlotta, hogy segít, ami nem is bizonyult nagyon rossz ötletnek. Mindig kell plusz két kéz.

Fél ötre aztán az egész népség jelen volt, a díszek a helyükön, kaja, pia még egybe, már csak Will és Sky hiányoztak.

Épp a sminkemmel bajlódtam, amikor nyílt a fürdő ajtaja, a tükörből pedig megpillantottam Harry-t. Akaratlanul is elmosolyodtam, amikor hátulról átölelt.

- Minek neked az? - bökött a kezemben levő szemceruzára.

- Hogy szép legyek. - nyújtottam ki a nyelvem rá a tükörből.

- Ugyan, kérlek, anélkül is az vagy. - nyomott egy puszit az arcomra.

- Tudom mire megy ki a játék. - vigyorogtam rá a vállam fölött.

- Tényleg? Mire? - tette az ártatlant.

- Na, menj innen a szemeiddel. - ráztam meg a fejem, mire elvigyorodott, és nyomott egy puszit a számra.

- Te is jössz. - vont vállat, majd megfogta a kezem, és kihúzott a mosdóból.

Odakint a Barbie girl üvöltött éppen, Louis előadásában.

Meteorit méretű szemekkel néztem Louis-ra, aki mindkét szólót fölvállalva, szívesen énekelte az említett dalt.

- C'mon Barbie, let's go party! - a szám végzetével ezzel a mondattal huppant le a kanapéra, mire pár másodperc csend után kitört mindenkiből a röhögés. - Na, most mi van?

- Nem vagy kóser. - jelentette ki Matt, a könnyeit törölgetve.

- Mondj olyat, amit nem tudok. - vigyorgott rá Lou.

- Jönnek! - robbant be Carter a nappaliba.

- Na, ezt nem tudtam. - pattant fel Louis a kanapéról, majd miután sikeresen elbotladoztunk a kapcsolókig, és koromsötétet varázsoltunk a helységre, nyílt is az ajtó.

- Na, itt megvakulok. - hallottam meg Skyler hangját, aztán eltalált az egyik fényforrásig, és felkapcsolta azt.

- Meglepetés! - kiáltottuk mind, sikeresen ráhozva a frászt a születésnaposra.

Négy óra múlva:

Mindenki el volt foglalva: vagy táncoltak, vagy ettek, vagy ittak, vagy a kertben ölték egymást, de valamit mindenki művelt.

- Gem, ide még kellene pár pohár. Hoznál kérlek? - nézett rám Carter bociszemekkel, mire szem forgatva indultam meg a konyha felé.

- Lusta népség. - dünnyögtem, majd a szám tátva is maradt, meglátva, hogy a nappali mellett, a lépcsőknél Will egy ismeretlen lánnyal smárol.

Eldöntöttem, hogy nem fogok most szólni Skyler-nek, hadd élvezze ki még ezt a pár órát, inkább a konyha fele vettem az irányt.

Olyannyira kalandoztam el, hogy nem is láttam hova lépek, így sikeresen nekimentem valakinek.

- Jaj, bocs, Niall. - néztem fel a szőke fiúra.

- Nem gond. - furcsálltam viselkedését, túl nyugodtnak találtam. A szemébe néztem, tekintete már rég az enyémbe fúródott, s nem is kívánta elengedni azt.

Keze lassan a derekamra fonódott, majd egy könnyed mozdulattal közelebb húzott magához, és se szó se beszéd, ajkait az enyémekre tapasztotta...

37./Otthon, édes otthon/

Sziasztok! :D

Nagyon köszönöm a komikat, el sem hiszem, hogy ennyien olvassák a történetem. *-*

Annyit szeretnék még mondani, mielőtt olvasni kezdtek, hogy vasárnapi rész felkerülése nagyon de nagyon bizonytalan, mivel nem leszek netközelbe. Sajnálom.:/

Jó olvasást a részhez. :D

Timi.:)

PS: Kép nemkapcsolódik, csak megtetszett.:D

Mire indulnunk kellett délután, meguntam az életem is. Anya már annyiszor mondta el, hogy vigyázzak magamra, hogy amikor nyitotta a száját, hogy beszéljen, megelőzve őt hadartam el azt, amit ő akart mondani. És ezt értelmes gondolatnak szántam. Mindegy.

Háromkor indult a gépünk vissza Los Angelesbe, addigra pedig össze kellett szedni a társaságot, ami nehéz feladatnak bizonyult, mivel délben a fél banda még nagyban húzta a lóbőrt.

- Ha nem vigyázol rá, még elbeszélgetünk. - veregette vállon apa Harry-t a reptéren, mire szégyenemben a tenyerembe temettem az arcom. Hihetetlen egy családom van, komolyan.

- Mint a két szememre. - vigyorgott rám az említett.

Fél órán belül aztán sikeresen feljutottunk a gépre, anélkül, hogy valaki komolyabb bajt szenvedjen. Mondjuk Liam látott egy kanalat az egyik kávézóba, ezért halálra rémült, mire a többiek, kapva az alkalmon, szekálni kezdték vele. Szép az élet.

Pár óra múlva:

- Otthon, édes otthon! - ugrott le Will a buszról, mire Justin fejbe csapta.

- Ezt mondtad, amikor New Yorkba is megérkeztél. - emlékeztette.

- Tökmindegy. Mindkettő az otthonom. - jelentette ki Will.

- Minden szép, és megható, de talán nem ácsorgunk a ház előtt holnapig. - nyitotta ki Nina a kaput.

- Vissza a régi kerékvágásba. Hiányzott már. - vallotta be Justin, és becsapta a kaput, pont Matt orra előtt.

- Kösz. Dobjatok már egy kulcsot. - sóhajtott az illető, mire hátradobtam a kulcscsomót, ami sikeresen tarkón csapta.

- Balfasz. _{(Ági, ismerős?xD)} - röhögtem fel, amikor visszakaptam a kulcsokat.

- Akkor kedden? - súgta Will felfele menet, bólintottam.

Skyler születésnapja lesz kedden, éppen ezért kikértük magunknak a napot, hogy tartsunk neki egy bulit.

Meglepetésnek szánjuk, csak még mindig nem tudjuk, hogy milyen okkal marasztaljuk bent a házban barátnőmet. Valahogy csak megoldjuk.

A napunk további része aztán pakolással telt. Már-már azt hittem, hogy az estém végre szabad, de a fiúk keresztülhúzták két vonallal (képletesen) a számításaimat, ugyanis három DVD-vel toppantak be kilenc körül. Na, jó.

- Ne már eeeezt. - nyavalyogtam, amikor Louis betette a Paranormal Activity 3-at.

- De, bizony ezt. - vigyorgott Liam. Hiába, erősen győzött a hímnem, úgyhogy én és Skyler szenvedhettünk egy sort ma este.

- Most komolyan ezzel akartok minket kinyírni? - csapott az egyik díszpárnára Sky.

- Ha nem ezzel, akkor mással. - jegyezte meg Will, én meg önkéntelenül is rosszra gondoltam. Ragad rám a perverzségük, hiába.

- De ne nézzük már ezt. Inkább mással öljetek meg. - a homlokomra csaptam, amikor Skyler kiejtette eme nemes mondatot a száján.

- Annak jó vége nem lesz. - vigyorgott Harry-re Will.

- Engem hagyjatok ki. - emeltem fel védekezően magam előtt a kezeimet.

- Niall, olyan élvezetes a műsor itt? - kérdezte Harry a folyamatosan rágcsáló szöszitől.

- Bizony. - bólintott, majd egy újabb marék popit szórt a szájába. Hihetetlen.

Aztán végül Skyler-t is rávettük, hogy nézze meg a filmet. Mit ne mondjak, Justin a felénél egész egyszerűen kikapcsolta. Ennyit a kemény fiúkról, akik majd megvédenek, ha kell. Na, igen. Nem itt, és nem most.

- Sokáig tartott. - jegyeztem meg.

- Valaki gyakorolja a cinizmust. - döntötte oldalra Zayn a fejét.

- Igen? Ki? - kapkodtam a fejem, mire felröhögtek.

Nem sokáig maradt a társaság, ugyanis mindenki hulla volt az út miatt, és, Zayn szavaival élve, "mihamarabb akartak találkozni az ággyal".

Egy gyors zuhany után én is kijelentettem, hogy aludni akarok, ugyanis holnap már kezdjük a forgatást újra.

Az álommanóim hamar megtaláltak, nem mint tegnap este (khmm...), éppen ezért volt könnyű elaludni arra a gondolatra, hogy holnap újra munkanap, és újra térnek vissza a már jól megszokott baromságaink.

36./Az utolsó este emlékezetes marad/

El sem hiszem, hogy 43 komit kaptam. O.O" Nagyon köszönöm őket. *-----*

A rész az olyan nyálas, hogy nem vállalok azért felelősséget, ha valakinek elcsöpög a képernyője. xD Ééés, van benne "érdekesség" is.:$

Jó olvasást. ^^

Timi.:D

Egy hét múlva:

Ez volt az utolsó napunk New Yorkban. Holnap délután indul a gépünk vissza L.A.-be, ami azt illeti, hogy újraindul úgymond az életünk.

Az elmúlt egy hétben a már jól összeszokott társaságban csüngtünk, igyekeztünk minden látványost megnézni idehaza, habár a srácok már járkáltak erre.

Ezenkívül semmi érdekesebb nem történt múlthéten.

Már besötétedett, és a levegő is kezdett egyre enyhébb lenni, de eszem ágában sem volt megmozdulni és bemenni a házba. Tökéletesen megvoltam én a teámmal és a takarómmal. Semmi különöst nem csináltam, csak bámultam a medence vizében visszaverődő fényeket.

- Megfagysz. - süppedt be mellettem a hintaágy, minek következtében a hirtelen súlytól mozogni kezdett.

- De nem akarok bemenni. - makacskodtam, és összébb húztam magamon a takarót. Felnevetett, és átkarolva húzott közelebb magához.

Hiába volt hűvös, mégis elöntött a melegség, és, mint akiket felolvasztottak, a pillangóim is elkezdtek újra röpködni odabent.

- Na, gyere. Még a végén meghűlsz. - szó nélkül felhúzott, mire durcásan indultam meg befelé, kezemben a takaróval és a már kiürült bögrével.

- Azt hittem kint éjszakáztok. - jegyezte meg anya, majd tovább kapcsolgatta a tévét, én pedig kanapé karfájára dobtam a takarót

- Túl könnyen meggyőzöm az embereket. - vigyorgott Harry, majd eltűnt az emeleten, míg én a konyhába mentem, s elmostam a bögrém.

Komótosan indultam meg az emelet felé, hisz minek siessek? Van időm.

Belépve a szobámba, arra számítottam, hogy Harry is bent lesz, de hűlt helyét leltem.

Vállat vonva léptem a szekrényem elé, és kezdtem el kutakodni a pizsamám után, amikor az elveszett bárány hátulról átkarolt, fejét pedig a vállamra helyezte.

- Ez, vagy ez? - mutattam fel két felsőt, ugyanis nagy fejtörést okozott, hogy melyikbe aludjak. Igen, ez is csak én lehetek.

Összevont szemöldökkel méregette a lila és a piros ujjatlanokat, majd rábökött az utóbbira.

- Indok? - kérdeztem.

- A piros a kedvenc színem, és jobban ki van vágva. - vigyorgott rám, én pedig rácsaptam a fejére a pólóval. - Naa. Ezt most mire kaptam? - görbítette le alsó ajkát.

- Mert mocskos az agyad. - hajtottam be a szekrény ajtaját, és a ruhákkal a kezembe megfordultam karjaiban. Akkor vettem csak észre, hogy csupán egy törölköző(!) van rajta, felsőteste pedig szabadon. - Na, nekem öltözz fel míg jövök. - ráztam meg a fejem, és inkább a szemébe néztem, ugyanis kezdett feltűnővé válni, hogy csak a hasát bámulom.

- Talán nem tetszik? - húzott magához közelebb, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Mindig kifordítod a szavaimat. Nem az a lényeg. De öltözz fel! - parancsoltam rá, és egy arcra puszi után mentem is zuhanyozni.

15 perc folyamatos vízpazarlás után úgy döntöttem, hogy ideje kiszállnom, míg nem alszok el a vízsugár alatt.

Alaposan megtörölköztem, felvettem a kihozott ruháimat, lemostam a sminkem, és elhagytam a fürdőt.

Hogy ne tűnjek neveletlennek - meg szomjas is voltam -, lementem a konyhába, töltöttem magamnak egy pohár almalevet és miután elszürcsölgettem, elköszöntem mindenkitől, s kitűztem következő célnak a szobám elérését.

- Már kezdtem azt hinni, hogy elaludtál a vízben. - köszöntött kedvesen Harry, mikor beléptem.

- Ha-ha. Amúgy tényleg majdnem elaludtam. - másztam be mellé az ágyba.

Már lehetett tizenegy óra is, ugyanis kint már koromsötét volt, ami a szobámba is letelepedett, és a kis éjjeliszekrényemen levő lámpa sem túlzottan vakított fényével.

Hirtelen felindulásból nyomtam egy puszit az arcára, azonban arra nem gondoltam, hogy ennek még váratlan következményei is lesznek.

Derekamnál fogva húzott közelebb magához, s ajkait az enyémekre nyomva, követelőzve csókolt meg.

A következő percben már azt vettem észre, hogy felettem van, s egyre vadabbul csókol. Nyelve utat tört magának, szenvedélyes keringőre hívta az enyémet.

Levegőnk azonban hamar elfogyott, de épp, hogy vettem egy mély lélegzetet, Harry újra kinézte magának a szám, s gyakorlatilag lecsapott rá.

Időközben kezei felfedezőútra indultak, rövid időn belül pedig a pólóm alatt voltak.

Tudatában voltam annak, hogy mindketten beindultunk, de elég rendesen, és azt is tudtam, hogy akarom őt, de azonnal.

Mikor már ott volt, hogy leveti rólam a nem kívánt ruhadarabot, megakadályozva terve beteljesülésében, fordítottam helyzetünkön, így én kerültem felől.

Nem állt az eszemben tétovázni, ezért hamar megszabadítottam a pólójától, ami, az elhajítást követően, halk puffanással ért valahol földet.

Megragadta a derekam, ledobott az ágyra, szó szerint, ám a matrac, rugalmassága miatt, még párszor ütköztem az ágynak. Trambulinnak is használhatnám fekhelyem. Kezeivel megtámaszkodott a fejem mellett, pár pillanatig vadul csillogó tekintettel bámult, majd elkezdte behinteni apróbb csókokkal az arcom minden szegletét.

Kis "művelete" végén már úgy voltam, hogy egy teljesen részeg ember is józanabb volt nálam. Megbolondított, minden egyes porcikám vágyott arra, hogy érezze őt. Mélázásomból már csak azon kaptam magam, hogy repül a felsőm valamerre, ezzel szabadon hagyva a kíváncsi tekinteteknek (egy volt jelen esetben) egy újabb bámulási felületet.

- Biztos vagy te ebben? - lihegte akadozva, még mindig felém tornyosulva. Bólogatni kezdtem, elvégre a kapcsolatunk volt szerintem olyan erős, hogy még egy lépést tegyünk.

Válaszomat látva elmosolyodott, és újra megcsókolt, majd el nem válva tőlem szabadított meg az utolsó nem oda illő ruhadaraboktól engem is, és őt is.

Pepecselt még egy ideig - mert fontos a biztonság -, aztán végső megerősítést várva újra rám nézett. Válaszom most sem volt több egy bólintásnál. Nyomott egy puszit a számra.

- Szeretlek. - suttogta, és megcsókolt.

Tudtam, hogy nem téves az, amit teszünk, és azt is tudtam, hogy ez nem volt rossz ötlet.

Reggel:

Hajnalok hajnalán keltem. Még nem volt kivilágosodva sem teljesen, a nap még lustult kicsit keleten.

Megdörzsöltem kétszer a szemem, majd amikor megláttam a földön heverő felsőm, az agyamat elöntötték az emlékek, melyek hatására vörös lettem, akárcsak egy paprika.

Összeszedtem a szétszórt ruhákat, majd gyorsan beosontam a fürdőbe, és lezuhanyoztam.

Vajon normálisnak fognak nézni, ha folyamatosan vigyorgok? Valószínű, hogy nem, de hiába: nem tudtam levakarni a képemről.

Egy egyszerű melegítőt és egy pólót vettem fel, majd lementem reggelizni, ugyanis a belügyminiszter (értsd: a gyomrom) már kezdte kifejezni nemtetszését, hogy nincs mit dolgozzon.

Előkerestem lent a müzlit és tejet, _(><) majd az előbbit nyakon öntve kezdtem el majszolni a reggelim.

- Jó reggelt. - a hang hatására majdnem megugrottam. - Ennyire ijesztő legyek? - ült le Gemma velem szembe, én pedig megráztam a fejem.

- Nem, csak... elgondolkodtam. - nyögtem ki, és lesütöttem a szemem, hátha leplezem zavartságom.

- Áháá. Valami, amiről tudnom kell? - vonta fel a szemöldökét.

- Nos, hát... öö... mindegy. - legyintettem végül, és bedugtam a számat a kajával.

- Ohóóó, tehát úgy. - vigyorgott rám Harry nővére, tekintete pedig elárulta, hogy vette a lapot, és hiába is tagadom, úgyis tudja, hogy mi a helyzet.

- Úgy. - sziszegtem kínosan.

- Olyan aranyosak vagytok ti ketten. - döntötte oldalra a fejét.

- Mindenki ezzel jön. - nevettem fel.

- Ha már egyszer igaz. - vont vállat.

Megráztam a fejem. Tényleg mindenki ezt mondja. Viszont nem unom, hogy ezredjére hallom ugyanazt. Élvezem, mert jómagam is tudom, hogy úgy van.

- Szép jó reggelt. - jelent meg apa is a konyhában.

- Reggelt. - köszöntünk egyszerre.

- Gem, a pólódat fordítva vetted fel. - bökött apu a hátamra. Lenéztem magamra, a felírat nem volt sehol. Fenébe is. - Kezded elveszteni az agyad. - jegyezte meg.

- Túl sok memóriát foglal el másvalaki. - nyögte be Gemma, angyali pofát vágva, mire szúrósan meredtem rá. - Valld be, hogy igazam van. - tátogott, amikor apa hátat fordított nekünk.

Megforgattam a szemeimet, de tudtam, hogy igaza van. Az agyam teljesen elborult az utóbbi időben, és csak egy személyre vagyok képes koncentrálni 100%-ban. Hiába. Ő tette ezt velem.

35./Nem ismersz.../

Sziasztok!

Nos, most nem sokat dumálnék, mert rohadtul nincs hozzá kedvem, csupán annyit szeretnék kérdezni minden kedves olvasómtól, hogy:

Olvasnák-e a történetem, ha nem fanfiction lenne? Aki nem ír választ, azt nemnek veszem. ^^

Nem köcsögségből, de kíváncsi vagyok. Ennyit szerettem volna.

Jó olvasást. :)

Timi.

Amikor újra megláttam Scarlett-et, tudtam, hogy most itt van az ideje annak az elkerülhetetlen beszélgetésnek.

Ha ő azt állítja rólam, hogy változtam, akkor én már mit mondjak róla? Műköröm, vörös haj, és, könyörgök, tűsarkú? Scarlett-en?! Mára már biztossá vált az bennem, hogy kicserélték. Eltűnt a régi barátnőm belőle, és ezekért egy ember a felelős: Dena.

Az pedig, hogy Greg-gel jár... bunda. Pár hónappal ezelőtt mindent megadott volna Kevinért. De hát úgy látszik változnak az idők, vele együtt az emberek is, de azok erősen.

- Szerintem jobb lenne mindkettőnknek, ha most megbeszélnénk pár dolgot. - olvasztottam meg a fagyos csendet eme nemes mondatommal.

- Nincs ellenemre. - vonta meg a vállát. - De négyszemközt. - tette hozzá.

- Úgy gondoltam én is. - bólintottam.

- Akkor szerintem mi sétálunk egyet. - mondta Kevin.

- Mi itt leszünk. - biccentettem a másik oldalon levő kávézó fele.

- Akkor mehetünk? - kérdezte Scarlett, mire csak bólintottam egyet.

Még mielőtt elindultam volna, egy kéz visszahúzott. Megfordultam, Harry-vel találtam magam szembe.

- Ha van valami hívj. - nyomott egy puszit a számra.

- Biztos megesz. - forgattam meg a szemem, felkuncogott. - Hívlak. - biccentettem, majd egy ölelés után mentem is a beszélgetés kitervezett helyére.

Tudtam, hogy ilyen esetben a vita elkerülhetetlen, éppen ezért mentem a kis kávézó legeldugottabb helyéhez, hogy ne bámuljon fél pláza, ha robbanni készülök/készülünk.

Miután a pincér kihozta a rendelésünket, csak azután kezdtünk el beszélni.

- Változtál. - jegyeztem meg végül.

- De te is. - vonta fel a szemöldökét.

- Miben?

- Cserben hagytál. És ezt nem gondoltam volna rólad, Gemma.

- Hogy hagytalak cserben? Te rohantál le New Yorkban engem. - emlékeztettem.

- Azért már kérlek szépen, a One Direction több mint felével kavartál már. Ne ámíts el. Ezt nem nézném ki belőled. - ismételte önmagát.

- Először is. Liam-mel nem kavartam, hanem csak pletyka volt az egész... - közbevágott.

- És Louis? Gondolom az is pletyka, mi? - vonta fel a szemöldökét.

- Az nem pletyka volt. Vagyis, van igazságalapja. De nem jártam vele. - tisztáztam a dolgokat.

- Még. - jegyezte meg.

- Scarlett, minek nézel? Kurvának, hogy minden híres pasival kavarjak? Vagy mi? - csaptam dühösen az asztalra.

- Őszintén? Szerintem az lettél. - tette karba kezeit, bennem pedig megállt az ütő. Szám 'o' alakot formálva kissé elnyílt, elképedten bámultam arra a személyre, akit egykor még barátnőmnek neveztem.

- Tehát ribancnak minősítesz. - szóltam, amikor visszatértem a jelenbe az enyhe sokkból. Bólintott. - Végignéztél magadon? - mosolyodtam el kínosan.

- Legalább én nem dicsekszem azzal, hogy megkúrt több énekes. - vágta a fejemhez.

- Fogalmad sincs, hogy mekkora hülyeségeket beszélsz. - ráztam meg a fejem.

- Miért, nincs igazam? - vigyorgott gúnyosan. - Ha már a nagyvilágnak nem, de nekem valld be, hogy legalább az egyikükkel lefeküdtél.

- Ja, és nem emlékszem rá, méghozzá.

- Még jobb. - nevetett fel.

- Nem hiszem el, hogy megutáltál azért, hogy elmentem New Yorkból. - ráztam meg a fejem hitetlenül. - Úgy, hogy azt mondtad, nem haragszol meg rám, hogy elnyertem a főszerepet.

- Nem azért haragszom rád. Hanem azért, mert szó szerint le se szartál, már bocs. - háborodott fel. Még neki áll feljebb?

- Volt helyem a fürdőben is, kösz. - vágtam vissza.

- Gem, jobb ha nem vitatkozol velem.

- Scar, te engem úgy többet ne szólíts. Elástad magad előttem igen mélyre. - néztem rá fapofával.

- Valld be, hogy csak féltékeny vagy arra, hogy most már Dena táborát erősítem. - vigyorgott. Prüszkölve röhögtem fel.

- Kérlek szépen, nem egoistaságból, de nincs szükségem arra, hogy Dena pártján álljak. Ismernek már épp elegen. Ezt te sem gondoltad komolyan, hogy majd ettől ájulok be.

- Mindketten tudjuk, hogy igazam van ezzel kapcsolatosan. Arról már ne is beszéljek, hogy mindenkit kihasználsz, aki valaha is közel áll hozzád. - mondta, hangjából megvetés csengett. Szánalommal tele tekintettel néztem rá.

- Scarlett, ne vádolj azzal, amit te is tudsz, hogy nem igaz rólam. Az meg, hogy kihasználok bárkit is, marhaság. Nincs szükségem semmi olyan dologra, amit kihasználással érhetek el. Ennyi. Örültem a beszélgetésnek, kár, hogy a mostani éneddel nem lehet normálisan társalogni. - csaptam le az asztalra a kávém árát, majd felvéve a táskám, elhagytam a kávézót.

Egyenest kifele mentem, és meg sem lepődtem, hogy ott találtam a négy fiút.

- Ez gyors volt. - jegyezte meg Kevin.

- Hogy ment? - kérdezték egyszerre Greg és Harry.

- Nem lehet értekezni, hiába. - vontam vállat letörten.

- Sajnálom, Gem. Viszont nekem most mennem kell. Még beszélek veletek. Örültem a találkozásnak, Harry. - biccentett Greg, majd el is tűnt a látókörünkből.

- Durva volt? - kérdezte matt, úton hazafele.

- Gyakorlatilag kurvának minősített. - kijelentésem hallatán mindhárman felszisszentek. - Állítólag változtam. Bezzeg ő... inkább nem is mondom. - legyintettem.

- Miben változtál? - vonta össze Harry a szemöldökét.

- Feladtam a családom és a barátaim a hírnévért, a pénzért, mindezt azért, hogy több híres pasival kavarjak egyszerre. - soroltam, a fiúk pedig tátott szájjal néztek rám.

- Ez csúnya volt. - mondta végül Matt.

- Nekem mondod? Főleg úgy, hogy nem is igaz ebből semmi. De mindegy is. - ráztam meg a fejem.

Mivel a főúthoz értünk, leváltunk Matt-től és Kevintől, de végül csak én értem haza, ugyanis Harry-t hívta Gemma közben, hogy el kellene menjen érte a központba. hogy mit keresett ott, nem tudni. Mondjuk Harry eljött a kocsiért, de be már nem merészkedett.

- Megjöttem! - csuktam be magam után a bejárati ajtót.

- Helló! - hangzott a konyhából Anne hangja. Gondoltam is, hogy anya és apa dolgoznak.

- Ez finom lesz. - böktem a fazék felé, amiben főtt valami. - Illatok alapján legalábbis. - nevettem fel.

- Igyekszem, hogy az legyen. - mosolygott rám Anne. - Fiam, lányom?

- Mindketten a központba. Gemma felhívta Harry-t, hogy szüksége van rá, ezért most én boldogítalak. - vigyorogtam rá mintagyerek módján.

- Nem zavar, úgyis keveset beszéltünk eddig. És igazán nem ártana jobban megismerni a leendő Mrs. Styles-t. - mosolygott rám, én pedig paprikavörössé változtam.

- Ha ez a taktikád mindegyik új barátnőnél, akit hazavisz a fiad, akkor jól haladsz. - mondtam, ő pedig felnevetett.

- Nem, de látva, hogy Harry, hogy is néz rád, szerintem megvan az esélye. - vont vállat. - Paprikát ideadnád, feletted van. - bökött a hátam mögötti szekrényre, ahonnan elkezdtem kikutatni a fűszert.

- Mellesleg, hogy látod te, hogy néz rám? - adtam oda a kis zacskót.

- Maradjak annyiban, hogy úgy, ahogy még eddig másra nem. - kacsintott rám. Ha lehetséges, akkor még vörösebb lett az arcom.

- Erre nem akarok kitérni. - sziszegtem.

- Te kérted, hogy mondjam. - nos, ha én tudok vágni angyali pofát, akkor Anne is tud, az biztos. - Még egy dolog. - törölte meg a kezét a konyhatörlőben. - Ha van valami, amit alá tudok írni biztosan, az az, hogy tiszta szívből szeret.

34./Dehogynem ismerlek/

Nem kell ám hazug disznónak nézni, de úgy látszik, hogy ma is tudok hozni részt. ^^

Köszönöm a komikat, és emlékeztetném a kedves olvasóimat, hogy a Niall és Liam közti dolgot NEM én írtam. xD

Jó olvasást. ^^

Timi. :)

Másnap reggel viszonylag hamar keltem fel. Hozzám képest biztos, mivel általában délig szoktam aludni, most meg talpon voltam nyolckor.

Mondjuk fél órát eltöltöttem a mellettem békésen alvó Harry bámulásával, de az már egészen más tál tészta.

Épphogy felöltöztem, a telefonom elkezdett üvölteni.

- Mondd, hogy nem alszol. - szólt bele Matt nyúzottan.

- Alszok, tudod, álmomba beszélek veled telefonon. - forgattam meg a szemem.

- Na, jó, hülye kérdés. Mindegy. Jössz-e vásárolni? - komolyan mondom nem tudom hány fiú szájából hangzik el ez a mondat évente, de szerintem meg tudom számolni egyik kezemen.

- Öö... jövök. De mire vásárlás? - kérdeztem.

- Anya rám sózta. Kevin is jön. - tette hozzá.

- Hajnalban? - vontam fel a szemöldököm a tükörképemnek.

- Nem, de most van idő. Szóval jössz?

- Egy óra múlva legyetek itt.

- Oké. Szia. - nyomta ki a telefont, meg sem várva a válaszom.

Mire én visszamentem a szobába, addig már Harry is felkelt.

- Jó reggelt, bagoly. - mosolygott rám, mikor beléptem.

- Ezt én is mondhatnám. - vágódtam le mellé az ágyba, és nyomtam egy csókot a szájára.

- Hogy hogy keltél te fel ilyen korán? - kérdezte, az arcomat fürkészve.

- Felkeltem. - vontam vállat. - Megyünk vásárolni Matt-el és Kevinnel úgy egy óra múlva. Jössz? - ültem ki az ágy szélére, onnan néztem rá.

- Muszáj? - pislogott rám álmosan.

- Nem. - vágtam be a műdurcit, és elfordítottam a fejem.

- Most berágtál? - nem válaszoltam. - Berágtál. - röhögött fel, majd hátulról átölelt. - Jövök. - puszilta meg a fülcimpámat, minek köszönhetően kirázott a hideg.

Az vajon normális, ha minden érintésétől ugrik a pulzusom az égbe, minden csókjától úgy remeg a térdem, mintha én és a csontvázam kettő külön ember lennénk? Vagy az, hogy akár egy szimpla puszitól is olyan zavarba jövök, hogy jobb nem társalogni velem, mert erősen dadogni kezdek? Szerintem hülye vagyok. Majd megvitatom ezt Skyler-rel is.

- Min gondolkozol? - kérdezte végül Harry, én pedig ráztam aprót a fejemen, hogy visszatérjek a valóságba.

- Semmin. - mosolyodtam el halványan.

Egy ideig csendben voltunk, aztán ő elkezdett dúdolni egy ismerős dallamot. Összevont szemöldökkel próbáltam kitalálni, hogy honnan ismerem, de nem jártam sikerrel.

- Ez melyik már? - fordultam meg kicsit, hogy rálássak az arcára.

- Hate that I love you. - adott egy puszit az arcomra.

- Hogy jött ez most rád? - nevettem fel.

- Mert igaz. - nem nézett rám, az íróasztalomat pasztázta. - Ne nézz már úgy, kilyukad az arcom. - szólt rám.

- Akkor nézz már rám. - fordítottam magam felé az arcát, lehunyta a szemét. - Harry. - csaptam röhögve a vállára.

- Mi az? - fúrta arcát a nyakamba.

- Nézz rám. - kértem, végre a szemembe nézett. - Utálsz? - ugrattam.

- Én? Én ugyan nem! - rémült meg, elmosolyodtam. - Most nézd meg, a frászt hozod rám a beszólásaiddal. - szűkítette össze szemeit, rávigyorogtam. - Nem téged utállak. Hanem azt, hogy olyan vagy, hogy nem lehet utálni. - magyarázott.

- Akadnak pedig utálóim is. - bólintottam.

- Azoknak bajuk van az agyukkal. - adott egy hosszú puszit a számra. - Megyek összekészülök. - engedte el a derekam, majd átmászott (!) rajtam.

- Ezt meg, hogy csináltad? - képedtem el, csak rám vigyorgott, megvonta a vállát, majd eltűnt az ajtó mögött.

Mosolyogva hátradőltem az ágyamon, és lehunytam a szemem. Azt hiszem, most mondhatom el magamról, hogy igazán boldog vagyok.

Csupán fél óra kellett az én drága barátomnak, hogy elkészüljön, az idő alatt pedig Matt és Kevin is megérkeztek.

- Plusz egy fő elfér? - kérdeztem, miközben beengedtem a fiúkat.

- Simán. - vigyorgott Kevin.

- Mehetünk? - jött ki végre a fürdőből Harry.

- Igen. - még gyorsan írtam anyának egy cetlit, hogy ne aggódjon, nem szöktünk meg Harry-vel a Bahamákra, csupán vásárolni mentünk, és majd jövünk, aztán elhagytuk a házat.

Negyed óra alatt értünk a legközelebbi plázához. Legnagyobb meglepetésemre egy csomóan járkáltak ide-oda. Olyanok is, akik iskolában kellett volna legyenek.

- Azért a mi sulinkból nem lógtak ennyien eddig. - jegyezte meg Matt, miután lepacsizott egy volt sulitársunkkal. Mellékesen megjegyzem, hogy a hatodik volt.

- Szabadnap van szerintem. - vontam vállat.

- Bezzeg a mi időnkben nem volt ilyesmi. - fújtatott idegesen Kevin.

- Ezelőtt egy évvel halvány lila gőzöd sem volt arról, hogy mára színész leszel, és egy csapat lány felénk tart. - állapítottam meg, amikor megláttam a vigyorgó arcokat.

- Harry is itt van, tehát ne légy olyan biztos, hogy hozzám... - nem tudta befejezni, mert a lányok odaértek.

- Kérhetnénk egy-egy autogramot mind a négyetektől? - a "főszónoknak" vadul csillogott a szeme, míg a másik öt lány vadul bólogatott mellette.

- Én megmondtam. - súgtam oda Kevin-nek míg aláírtam az egyik papírt.

Három óra elteltével:

- Én nem még bírom. - jelentette ki Harry, és levágta magát az egyik padra.

- Ne már. - röhögtem. Legalább kétpercenként nyavalyog, hogy elfáradt.

- Akkor haladjunk egy kajáldába. - vetette fel Kevin az ötletet.

- Menjünk. - húztam fel a még mindig szenvedő Harry-t, de ő nem engedte el a kezem, hanem rákulcsolta ujjait.

- Ó, bocs. - eszméltem fel Matt hangjára. Valószínű nekiment valakinek. - Greeeg! - kiáltott fel, amint a szőke fejét felemelte.

- Jééé, titeket élve is lehet látni? - vigyorgott ránk.

- Minket mindig. - ölelte meg Kevin, majd én is.

- Greg, ő itt a barátom, Harry. - mutattam rá a mellettem levőre, mire az mosolyogva megrázta a kinyújtott kezet, s bemutatkozott ő is. Hűtöm a szám hiába.

- Mi járatban? - kérdezte végül Greg.

- Kaptunk szabadságot. - húzta ki magát Kevin. - Hazautaztunk. - tette hozzá vállat vonva.

- És te? - kérdezte Matt.

- Én... - Greg nem fejezte be a mondatot, mivel feltűnt mellette egy vöröses hajú lány.

- Megjöttem. - mosolygott rá, majd körbenézett a társaságon. Állunk szó szerint a földet súrolta. - Jó újra látni titeket. - szája gúnyos mosolyra húzódott.

- Mi is örülünk a találkozásnak. - biccentett kimérten Kevin. Az én agyamba pedig nem fért bele egy dolog. Újra a lányra néztem, aki kitartóan méregetett.

- Ne mondd, hogy nem ismersz meg. - vigyorgott rám, hangjából sütött a szánalom.

- Dehogynem ismerlek meg, Scarlett...

33./Central Park/

De kíváncsi vagyok. ^^

Na, mindegy is, nem jöttem papolni, csak annyit szeretnék még mondani, hogy SZOMBATON NEM LESZ RÉSZ, mert nem leszek itthon. Bocsi. :/

Legközelebb hétfőn várható a friss. ^^

Jó olvasást. :D

Timi. :)

Nyöszörögve keltem fel, amikor éreztem, hogy az erkély függönyei mögül a nap egyenest a szemembe tűz.

Megdörzsöltem párszor a szemem, hogy keljek fel kicsit, aztán a hátamra fordultam.

- Jó reggelt. - szólalt meg mellőlem egy hang, mire kisebb szívrohamok közepette, rájöttem, hogy társaságom is volt az éjjel. Nem rosszra gondolni ám!

- Neked is. - fordultam teljesen felé.

- Kapok jó reggelt csókot? - kérdezte vigyorogva.

- Az agyad már reggel korán működik. - ráztam meg a fejem.

- A megmaradt fele. - bólintott.

- Ezt nem értem. - ráztam meg a fejem.

- Már hajnalban fent voltam. Ezért elkezdtem olvasni. Óó, hadd ne mondjam, hogy mire akadtam. - borzongott meg, én pedig kíváncsi lettem.

- Ne mondd, mutasd. - vigyorogtam. Az ágy mellé nyúlt, ahol a laptopja már ki volt nyitva.

- Ne rám fogd, ha az agysejtjeid elpusztulnak. - emelte fel védekezően a kezét, mire érdeklődve vettem el a gépet tőle. Egy novella volt megnyitva, érdekesnek tűnt, a címe alapján, olvasni is kezdtem.

Nos, arról szólt, hogy Liam zongorázni próbál, azonban váratlan vendége érkezik. És innen, hát, inkább emelek ki részletet:

"- Segíthetek, ha akarod. - ajánlotta fel halkan az ír fiú. A hangjában volt valami szokatlan, ami miatt Liam akaratlanul is felkapta a fejét. Nem szólt semmit, csak bámulta azokat a gyönyörű , tengerkék szemeket.

Niall lemászott a zongoráról, és Liam széke elé állt. A kezeit barátja combjára csúsztatta, majd lassan lehajolt, hogy megcsókolja őt. Liam lehunyta a szemét, karjai tehetetlenül lógtak teste mellett. Nem tudta mire vélni a dolgot, de kétségtelenül nagyon jól esett neki. Felnyögött, majd belemarkolt Niall kócos hajába, és közelebb húzta magához. A szőke srác megszakította a csókot, ajkai bekalandozták Liam állát és nyakát, miközben ujjai a fiú nadrágjának gombjával bajlódtak." _{(Becsület szavamat adom, hogy ezt NEM én írtam, hanem találtam.xD)}

- Ááááá! - dobtam vissza Harry-nek a laptopot sikítva, mire felröhögött. - Na, most ezzel lesznek rémálmaim. - szörnyedtem el. - És ha megálmodom a folytatást?! - vontam kérdőre a fuldokló, mellettem levő emberkét.

- Nyugi, nem lesznek. - húzott magához közelebb. - Na, most megkapom a reggeli csókom? - vigyorgott.

- Nem, mert miattad most azon jár az eszem, hogy mi a folytatás. - kerekedett el a szemem.

- Naaa. - nyavalygott, és bevetette a bociszemeit. És lehetne ellenállni neki? Nem.

Közelebb hajoltam az arcához, és nyomtam egy puszit a szájára, amiből ő ügyesen csókot formált.

- Valaki telhetetlen. - hajoltam el tőle.

- Bizony. - bólintott nagyot, majd még egy puszit nyomott a számra.

Délben:

Nina reggelinél hívott, hogy ebédre ott akarja látni nála mind a tíz színészt, és legalább egy szülőt mindenkitől.

Na, ebből az lett, hogy apa semmiképp nem maradt volna ki a dologból, viszont anya is akart menni. Skylernél és Willnél is ugyanez a helyzet. Tehát elvoltunk. Végül mindketten jöttek velünk, plusz ugye Anne, Gemma pedig ment a városba. Bezzeg ő nyugodtan lóghat.

- Sziasztok. - köszöntött minket Nina, amikor megérkeztünk. - Már csak ti hiányoztatok.

- Tudjuk, hogy pótolhatatlanok vagyunk. - vigyorgott mellettem Harry.

Mivel Nina háza elég tágas, a nappaliban volt helyünk ebédelni.

- Helló. - köszöntem a társaságnak. Louis, Will, Justin, Matt és Sky tévéztek, Kevin és Carter nem voltak láthatóak, míg Liam és Niall... Akaratlanul is rázkódni kezdett a vállam, ahogy megláttam őket a zongora mellett.

- Csak óvatosan, többen vagyunk. - kiáltott oda nekik Harry, mire kitört belőlem a röhögés. Mindenki kérdőn nézett ránk, hogy gyakorlatilag majd' meghalunk, úgy nevetünk, de miután lecsillapodtunk, már senkinek sem tűnt fel, hogy hülyék vagyunk. Szerintem már megszokták.

Kajálásnál Nina kérdezett rólunk, szerintem elfelejtette, hogy szülők felügyelete alatt voltunk. Szó esett arról is, hogy miután visszamegyünk, a fiúknak (One Direction és Justin) lesz pár interjújuk, továbbá engem és Harry-t is kiakarnak alaposan faggatni. Az újságírók totál bediliztek már, nem tudják követelni a kapcsolatunkat. Hát még én.

Összejöttem először Harry-vel, akivel szakítottam nem akarom kimondani ki miatt, aztán ott volt az a félreértett szájra puszi Zayn-nel (erről még szerencse, hogy csak mi tudunk), aztán a bulin való incidens Louis-val, végül megint összejöttem Harry-vel. Tehát katasztrófa, mik nem történtek 3 hónap leforgása alatt.

2 órával később:

- Anya, mi még megyünk sétálni. - húztam fel a pulcsim cipzárját.

- Rendben. De lehetőleg ne holnapig. - mosolygott ránk. Bólintottam, majd elköszönve a többiektől, Harry-vel az oldalamon léptünk ki a délutáni napsütésbe.

- Merre? - kérdeztem.

- Central Park. - csillant fel a szeme.

- Fél óra gyaloglás. - vigyorogtam rá.

- Nem bánom. - vonta meg a vállát.

Nos, normálisan fél óra a gyaloglás a Central Park-ig, de bő háromnegyed óra kellett míg odaértünk. Ok? Rajongók, paparazzik, plusz Harry hihetetlenül lassú tempója.

- Jézusom, azt hittem már sose érünk ide. - néztem fel a kapucnim mögül rá.

Délután révén, ráadásul hétfő, nem sok velünk egykorúval találkoztunk. Inkább csak öreg nénik, bácsik, néhol-néhol egy anya a babakocsiban levő gyerekkel.

- Amúgy nem is mesélted, hogy apa mit mondott tegnap. - vigyorogtam, mikor leültünk a padra.

- Ööö... nos, sokat ecsetelt nekem arról, hogy hogyan fogja betörni a képem, ha megbántalak. - gondolkodott el, majd megborzongott.

- Ja, jó, tehát ez pipa. - jegyeztem a képzeletbeli listámon.

- Állítása szerint a ház második emeletéről dob ki, de a fürdőből, mert onnan a kőre esnék. - visítva röhögtem fel kijelentése hallatán.

- Nee. - fogtam a hasam.

- Óó, de. - bólintott nagyot. - De ez nem történik majd meg, mert nem áll szándékomban megbántani téged. - nyomott puszit a homlokomra.

- Remélem nem még fogsz. - ahogy kiejtettem a mondatot a számon, magamba rögtön rá is csaptam.

- Az... baromság volt. - szűrte ki a fogai között. - És sajnálom, hogy akkor úgy alakult. - nézett mélyen a szemembe.

- Mindegy is, elmúlt. - sóhajtottam. Válaszképp csak megcsókolt, majd el is hajolt tőlem.

- Áú. - kapott a fejéhez, majd felnézett. Egy ismeretlen hölgy állt előttünk, szúrósan méregetve minket.

- Bezzeg az én időmben nem volt divat a nyílt utcán csókolózás. - szűkítette össze szemöldökét. Mellesleg parkban voltunk, de mellékes.

- Öö... bocsánat. - nyögte ki Harry nagy nehezen.

- Váárjatok csak. Ismerősök vagytok ti nekem. - gondolkodott el a nénike. - Már tudom is. - csettintett egyet. - Az unokám falán díszeleg a képetek. - mosolygott ránk, majd kotorászni kezdett a táskájában. - Ezt nekem adta, ne kérdezzétek miért, nem tudom magam sem. - nyújtotta felénk azt a képet, ami még anno fotózáson készült, ahol Harry karba tett kezekkel, vigyorogva néz a kamerába, míg én rajta támaszkodva pózolok. - Aláírnátok ezt Alyson-nak? - nyújtott felénk egy tollat, mire mosolyogva elvettem, és aláfirkantottam a kép felső részét, a megmaradt helyet pedig nemsokára Harry firkálása fedte be. - Nagyon köszönöm. - mosolygott ránk kedvesen, majd köszönt, és el is ment.

- Na, így legyen nekem ötösöm a lottón, ahogy leráztuk. - nevetett fel mellettem Harry, majd összeborzolta a haját, mire bennem megállt az ütő.

- Ezt többet a közelembe soha ne csináld. - meredtem rá pókerarccal, amikor végre rászántam a beszélőkémet, hogy préselje már ki magából eme tisztességes mondatot, legyen szíves.

- Mért nem? - vigyorgott rám, és sütött róla, hogy húzza az agyamat.

- Mert nem és nem. - makacsoltam meg magam.

Válaszként csak közelebb hajolt és megcsókolt, nekem pedig szokás szerint, a pillangók majd' kiszakították a gyomrom örömtáncukban.

- Szeretlek. - vállt el, s azzal az egy szóval kimondta, amit akárki szeret hallani e földön.

- Én is szeretlek. - haraptam alsó ajkamba, és szorosan átöleltem. Komolyan gondoltam. Tényleg szeretem.

32./Back to N.Y./

Itt is lennék. ^^

Köszönöm a komikat, és örömmel közlöm, hogy a népszámlálóm bedilizett, mert kétezerrel csökkent a nézettség. -.-

Nade, nem papolok, mert sietnem kell. :D

Jó olvasást. ^^

Timi. :D

Így, hogy tudtuk, hogy vasárnap takarodunk két hét erejéig haza, mindennap túlpörögve érkeztük a forgatásra, Nina legnagyobb örömére.

Vasárnap délelőtt aztán bolondokháza volt nálunk: Sky gőzerővel pakolt, Will segített neki, avagy inkább hátrált, Louis veszekedett Liam-mel, mert megette a maradék répatortát (?), Eleanor és Danielle próbálták csillapítani őket, Carter Kevinnel volt, Justin, Matt és Niall vásároltak, Zayn pedig a hajával volt elfoglalva. Egyedül én meg Harry henyéltünk.

- Katasztrófa. - ráztam meg a fejem, amikor a szomszéd szobából csörömpölés hallatszott. - Ezek két órával indulás előtt esnek egymásnak? - vontam fel a szemöldököm, Skylerre és Willre célozva.

- Nagyon úgy tűnik. - nevetett fel mellettem Harry. - És, mit csinálunk két óra alatt? - kulcsolta össze ujjainkat, megtámaszkodott jobb alkarján, onnan fürkészett.

- Tudom, hogy az agyad sok mocskosságra terjed, de semmi marhaságot. - vágtam angyali pofát.

- Te úgy ismertél meg engem? - színlelte a sértődöttet.

- Nagyon. - röhögtem fel.

- Pedig nem igaz. - zuhant vissza a párnák közé, és elengedte a kezem.

- Most durcizol? - kérdeztem.

- Igen. - puffogott továbbra is.

- Akkor durcizz. De nekem itt a helyem. - kúsztam hozzá közelebb, átöleltem a derekát, fejemet pedig a mellkasára hajtottam, így érezhettem egyre gyorsabban verő szívét.

- Most nézd meg, hogy hízeleg. - "dühödött" fel, elvigyorodtam.

- Nem hízelgek. Csak itt a helyem. - támasztottam meg az államat a mellkasán, onnan néztem rá.

- Nem fog bejönni. - jelentette ki.

- Ó, dehogynem. Amúgy is, nem kell megharagudj. Ha végigkérdem a világot, hogy szerintük Harry Styles perverz-e, kórusba vágja rá közel hét milliárd ember, hogy igen. - még mindig vigyorogtam.

- Mész te. - húzott fel magához, és megcsókolt.

- Igen, haza, pár óra múlva. - váltam el tőle.

- Tehát fel kell készítsem magam a rémes találkozásra apukáddal? - kulcsolta össze kezeit a derekamnál.

- Készítsd. - röhögtem fel.

Pár óra múlva:

Vigyorogva szálltam le a repülőről, és rohantam a bőröndömért.

A nap már nem volt olyan erős, mégis felvágós akartam lenni (meg a paparazziktól szabadulni), és felraktam a napszemüvegem.

Nem kevesen bámultak meg minket, hisz tizenegyen voltunk, plusz Nina, ami elég nagy zajt jelentett.

Miután ellenőrizték mindegyikünk iratait, egyszerre léptünk ki a kétszárnyas ajtón. Pech, hogy rajongók is voltak, nem kis létszámban, így alig kaptam meg anyát a nagy tömegbe.

Fél óra alatt aztán sikerült lezavarni egy kisebb dedikálást, így a rajongók tábora oszlani kezdett lassan.

- Na, ha már szóhoz is lehet jutni. - kezdte Nina a nagy hegyi, azaz reptéri beszédet. - Justin akkor szállodába megy - az említett bólintott. - Akkor a One Direction felosztása. Van értelme megkérdezzem, hogy ki alszik Gemmánál? - tízen kiabáltuk be, hogy nem. - Sejtettem, meg amúgy is tudom. - vigyorgott Nina. Ritka pillanatok. - Skylernél lesz Louis, Mattnél Liam, Kevinnél Niall, míg értelemszerűen Willnél Zayn. Egyéb kérdés? - megráztuk a fejünket. - Jó utat, jó éjt, holnap beszélünk. - bocsájtott el minket Nin.

Útközben anya és Anne (Harry anyja) alaposan kifaggattak minket, lehető minden részletet el kellett meséljünk.

- De ugye védekeztetek? - szólalt meg Anne úgy kétpercnyi csönd után, minek hatására majdnem megfulladtam.

- Anya... khmm. - még mindig gondolkodok azon, hogy "anyósom" beszólása, vagy Harry vörös feje az oka annak, hogy félrenyeltem a vizet, amit épp ittam.

- Aha, értem. - vigyorgott Anne elől, innen következtettem, hogy szándékos volt a beszólása.

A témát nem feszegettük tovább, mert megérkeztünk, s miután kihalásztuk a bőröndjeinket, bementünk.

- Apa itthon van? - kérdeztem.

- Nem, még dolgozik. Rengeteg a munkája, ma is behívták, később jön csak. - magyarázta anya befele menet, mire mellettem Harry megkönnyebbülten sóhajtott egyet.

Beérve a házba, megcsapott a jellegzetes, jól megszokott "otthon illat", elmosolyodtam.

- Helló idegenek. - köszönt valaki a konyha bejáratától, majd Harry mellé lépett és megölelte.

- Geeemma. - vigyorgott testvérére az említett.

- Nem látlak három hónapig, és máris baromságokat művelsz. - hajolt el tőle és lépett mellém, majd engem is megölelt. - Téged is rég láttalak.

- Csoda, hogy nem mentél nyugdíjba azóta. - megjegyzésemen felnevetett.

- Jaj, mai fiatalok. - rázta meg lemondóan a fejét.

- Az öregasszony. - csaptam össze tenyeremet cinkosan. - Csak ne vállald fel a nagyi szerepét. Már kaptunk egy adag kérdést. - suttogtam.

- Hallottuk! - kiáltott a konyhából két hang.

- Hupsz. - haraptam alsó ajkamba.

- Én? Ne faggassalak titeket? Azt ellestétek. - ragadta meg mindkettőnk karját, és behúzott a nappaliba és ült le a fotelbe, míg mi a kanapén foglaltunk helyet. . - Na meséljetek. - hatalmas csend. - Akkor kérdezek én.

- Ezt most miért kell? - fészkelődött Harry mellettem.

- Mindig nyavalyogsz. - forgatta meg Gemma a szemeit.

- Azt aláírom. - bólintottam hatalmasat.

- De ez nem fair. Ketten vagytok ellenem. - vonta össze a szemöldökét Harry.

- De igen, fair, mert mindig ellenedre van akármit mond valaki. - vigyorogtam rá.

- Azért nem minden! - villantott rám egy harminckettes mosolyt.

- Megint mocskos a fantáziád. - sóhajtottam.

- Megint kezded ezzel.

- Mint egy öreg házaspár. - nézett ránk Gemma egy "de édesek" pillantással, mire összenéztünk, s röhögni kezdtünk.

- Kérem szépen, alig egy hete járunk újra. - húzott magához Harry, és hátulról átölelve, állát a vállamon támasztotta meg.

- Én megmondtam, hogy aranyosak együtt. - jelent meg Anne, és leült a másik fotelbe.

- Gem, talán körbevezetheted Harry-t. - kiáltott ki anya a konyhából.

- Na, most melyikünk? - kérdeztem, arra célozva, hogy jelen esetben két személy hallgat a Gem, Gemma megszólításokra.

- Amelyik kérdi. - jött a válasz, mosolyogva megráztam a fejem, és felálltam, magam után húzva Harry-t is, megindultunk az emelet felé.

- Nos, ez itt anya és apa szobája. - mutattam az első ajtóra. - A fürdő, és a szobám. A vendégszoba, és a hozzá tartozó fürdő pedig eggyel feljebb. - indultam volna meg, de visszahúztak.

- Az nem érdekel, elvégre itt alszok, nemde? - vigyorgott.

- Ha tőlem kérded, akkor igen. - nyitottam be a birodalmamba. Minden ugyanúgy volt, ahogy anno hagytam, szerintem anya is csak port törölni járt be ide.

- Franciaágy, mi? - vonogatta a szemöldökét Harry.

- Nem látod, hogy egyszemélyes? - forgattam a szemem ironizálva.

- Még ott is elférnék. - adott egy puszit a homlokomra.

- Én meg a földön férnék el. - röhögtem.

- Azt nem engedem. Elférnél te is mellettem. - vigyorgott.

Egy óra múlva:

- Egész kényelmes. - jegyezte meg.

- Franciaágy. Melyik nem kényelmes? - tártam szét a karom nevetve.

- Ez jó kérdés. - gondolkodott el. - Mondjuk az, amelyikben nem velem alszol. - hajolt közelebb, hogy megcsókoljon, azonban nyílt az ajtó.

- Ismeretlen fiú a lányom ágyában ismertesse magát! _{(Ezt most nagyon muszáj volt XD)} - mit ne mondjak, apa szépen megszervezte bejövetelét.

Harry fénysebességgel pattant fel, én is felültem.

- Harold Edward Styles. - nyújtotta a kezét apa fele, aki összeszűkült szemekkel mérte végig kétszer, majd megrázta a kinyújtott kezét.

- Ismerjük mi már egymást. - vigyorodott el apa (?!).

- Bizony. - húzta ki magát Harry.

- De ugye tudod, hogy rád is érvényesek a szabályaim? - és, há! Megérzésem most sem csalt, apa elbeszélget majd Harry-vel.

- Természetesen. - bólintott az áldozat.

- Vacsoraaaaa. - kiabált Gemma a lépcső aljáról.

Evés közben én és Harry kellett meséljünk (mily meglepő), és szerintem tényleg bepótoltuk azt a három hónapot fél óra alatt. Azért az olyasfajta részleteket, mint például, hogy rendesen kirúgtam (azaz berúgtam) a hámból, és lefeküdtem az egyik barátommal, azt kihagytam a mesélésből, és Harry sem törte nagyon magát, hogy megemlítse.

Kajálás után aztán sikerült kikunyerálnom azt, hogy az én barna hercegemmel aludjak, azzal a feltétellel, hogy apa elbeszélget vele lefekvés előtt.

Komolyan mondom, látni kellett volna akkor Harry arcát. Megannyi minden volt rajta: boldogság, bizonytalanság, és úgy nézett ki, mint akinek a fogát húzzák éppen.

Az biztos, hogy egy érdekes beszélgetés folyt közötte és apa közt az este.